Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1914-1915-iki tanévre

Dr. Balogh Albin : Adalék a magyar pénztörténethez I. Károly idején

ben 1 is készítettek garasokat. E pénzek igen finom ezüstből készültek, mindössze 1/io benne a nem nemesfém (sedecime combustionis). 2 A rendelet szerint egy márkából 72 darabot kellett készíteni, úgy 245 hogy egy garas átlagos súlya — 3"4 lett volna. Ámde Kováts • —I Ede mérései szerint I. Károly garasainak átlagos súlya csak 3*14— 3*22 gramm, a végső határok pedig 2"81—3*85 gramm és érdekes, hogy éppen a legkopottabbak a legsúlyosabbak (talán lereszelték ?) ami arra mutat, hogy a pénzverési technikájuk nem éppen kifo­gástalan. 3 A három-, illetve négyféle dénár 4 egymáshoz való viszonyát Károly a következőképen szabályozta : Az első szerződések szerint a tulajdonképeni dénárokból hét, az obulusokból tizennégy darab tett egy garast, 1338-tól pedig, mikor a dénárok súlyosabbak lettek már csak hat, illetve tizenkettő. Egy (budai) «fmom ezüst» már­kára 64, egy budai fizető márkára (marca pagamenti, payment) 56 garast kellett számítani, aranyból pedig az előbbire négy, az utóbbira három és fél forintot, úgy hogy 1 (budai) «fmom ezüst» márka — 4 fertő = 4 forint = 64 garas 7é « « « « = 1 fertő = 1 forint = 16 garas 1 budai (fizető) márka = 3 1/2 forint = 56 garas = 336 dénár (8 pensa -f- 16 dénár) 1 forint = 16 garas = 96 dénár 1 garas — 6 dénár Legalább ez volt a hivatalos árfolyam, a hogy a kamarais­pánok pénzváltói adták-vették a pénzeket. A szerződések e müveleteket részletesen megszabják (de mindjárt megjegyezzük azt is, hogy ezek csak a kapuadóval együt­tesen magyarázhatók és érthetők meg.) 1 Az anno elapso azonban nem veendő stricte, vagyis nem zárja ki a még régebbi időt, mert ugyanezt mondja 1336-ban is (Tört. Tár 1911. 12.) 2 Egyesek ezt hibának veszik a decime combustionis helyett, de alig­hanem tévesen, mert ahol szó van a garasokról (csak két szerződésben ; másutt csak a forgalomba hozatalról intézkedik a király), csak sedecime olvasható. 3 Kováts Ede i. m. 12—15. Bár az sincs kizárva, hogy más-más időkben különböző a garasok súlya. 4 A szerződések a triformis denariinak a florenust, grossust és tulaj­donképeni denariust együtt mondják; amikor a kis és nagy dénárról van szó, csak biformis dénárokat említenek (v. ö. Kropf, i. m. 241.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom