Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

időből is, hogy mint valamely sűrű erdőben, alig lehet tájékozódni, annál kevésbbé eligazodni a szerzőknek különböző irányú felfogásai között. Honnan van ez ? Abból az emberi gyarlóságból származik, hogy minden szerző egy-egy kedvelt igazságot, sokszor csak erőltetett vagy subiectív igazságot alkalmaz a kereszténység bölcsőkorára s az így alkalmazott tételből vezeti le minden többi állítását, egész rendszerré fejlesztve előadása fonalán alapföltevését. — Ám a philologia nem a kikeresett vagy előre föltett igazságokat munkálja, hanem visszamegy a forrásokra, azokat vallatja s szólaltatja meg, elemezve s tolmácsolva őket a józan ész kívánalmai szerint. Ez a valódi philologiai herméneutika, nem pedig a szellemes feldolgozás és rendszeres összefoglalás. Ebben áll egyszersmind a philologiának az az érdeme, hogy folyton visszavezet, sőt kényszerít a forrásokhoz, nem tűrve a másod-harmad kézből vett állításoknak bírálat nélkül való, szolgai átvételét. Munkássága tehát mind irodalmi és nyelvészeti, mind történelmi téren alapvető jellemű, mert maga a forrásokig hatoló kutatás és vizsgálódás. *** Mindezek után összegezésül kimondhatjuk, hogy habár az í. századból nem rendelkezünk Krisztusra s a keresztényekre vonatkozó tudósítással a római Íróknál, de a II. századbeliek közöl ketten olyanok, hogy szem- és fültanú voltukhoz és igazmondásukhoz a kétségnek még árnyéka sem fűződhetik, egyiköknek, Tacitusnak, pláne visszanyúlik a tudomása az I. század közepére. Az utánok jött írók, Cassius Dio és Suetonius már későbbiek s azt a szavahihetőséget nem követelhetik maguknak, mely Tacitust és Pliniust joggal megilleti; különösen nem követelheti Suetonius, a kinek előadása már pletykákkal van átszőve, bár egyébként minden lényeges dologban megerősíti Tacitus adatait. Ellenben Plinius közlése egész actaszerűen beszámol a keresztényekkel viselt dolgairól, a Tacitusé pedig még azért is fontos, mert kimutathatóan a maga látásán és hallomásán kívül a hivatalos iratokat, t. i. az acta diurná-t s a senatus jegyzőkönyveit is felhasználta müveihez. Még csak egy adalékot akarunk egész mellékesen fölemlíteni Suetonius előadásából, aki így ír Claudiusról (25. fej.) : Judaeos impulsore Chresto assidue tumultuantes Roma expulit. — Nem szólva arról a sületlen véleményről, a mely szerint Chréstoson magát Krisztust kellene érteni, vagyis hogy Suetonius magának Krisztusnak személyét értette volna, a ki megjelent Rómá-