Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

tiszteletére egy-egy dalt. Hogy az első keresztények dalokkal fűszerezték összejöveteleiket, erről már az újszövetségből értesülünk (I. Cor. 14, 15. Goloss. 3, 16. Eph. 5, 19.). Ezek az ős énekek hymnusok valának, azaz dicsőítőénekek Istenre és Krisztusra. Ilyen hymnust tartott fenn számunkra alexandriai Szent Kelemen a maga Paidagógosának végén. Követték ebben a régi zsidó psalmuséneklést, a melyet a közönség rendszerint nem énekelt együtt, hanem csak áment mondott rá, de a hallel-féle

1 s még néhány zsoltárban közbevágott az első mondat ismétlésével, a többi zsoltároknál pedig halleiujával. Még jobban tájékozódhatunk eme liturgikus énekekről az apostoli határozmányokból vagy megállapodásokból (constitutiones apostolicae), a melyek nem egyebek, mint az első keresztény századok istentiszteletének leszürődései, a hol például a 3, 57.-ben olvassuk, hogy két bibliai szakasznak olvasása után a diakónus rázendít a zsoltárokra s a néppel halkan utána énekelteti a versek elejét. Továbbá találunk idevonatkozó adalékot Nagy Szent Vazulnál, a ki az antiphónáknak mind a két használatos módját közli egyik levelében (ep. 63. ad Neocaes.), midőn így ír: «Majd két részre oszolva s felváltva énekel a közönség, majd rábízzák az előéneklés feladatát egy emberre, a többiek meg utána énekelnek.» Egyébiránt a liturgikus ének inkább szavalás (recitative), mint valódi éneklés módjára történt, vagyis úgy, mint manap a katholikus papok oratiója. Ha továbbá azt olvassuk Pliniusnál, hogy a keresztények éneket szoktak zengeni Krisztusra, mint Istenre (carmen Christo quasi Deo dicere), — a «quasi Deo» nem Plinius hozzátétele, hanem maguké a megtántorodottaké, egyszóval idézet a lapsusok vallomásából. Míg a közönséges használatban a quasi a merőben subiectiv érzés vagy felfogás kötőszava, addig itt és ebben az összefüggésben már az ut-tal vagy tamquam-mal, sőt a cicerói stílusban egyszerű appositióval egyenlő (kötőszó nélkül). Ilyen használata közönséges a Vulgatában, sőt már az ezüstkorban is Tacitusnál és Pliniusnál,

2 a görög hós-nak egyértékeséül, nem a látszatos, hanem a valódi ok vagy teljes egyenlőség feltüntetésére. (János evang. I, 14. doxan hós monogenus = Vulg. glóriám quasi 1 L. ezekről Zubriczkynak «Vasárnapok a Tátrában» cz. bitvéd. füzetét, a. melyben a szentmisének ős részei vannak megvilágítva. 2 V. ö. Philologus 24, 115—123. Wölfflin : Ein verkannter Gräcismus bei Tacitus. így az Annál. 15, 58. : Germanis fidebat princeps quasi externis ; Annal. 6, 11. quasi nescius. — Pliniusnál is több példa van rá.