Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin : A kereszténység legrégibb nyomai a római íróknál

bibliothek egyik füzetében (Religion der alten Römer). Pedig nem úgy van! A kereszténység, mióta csak megszületett, jóformán folytonos üldözéseknek volt és van kitéve, s még az aránylagos béke is mintha annál nagyobb irigységet keltene, mert csak arra jó, hogy ellenségei azalatt még élesebbé köszörüljék vele szemben fegyvereiket. így volt ez már az első századokban. Ez bizonyítja, hogy az egyház a küzdelmekben erősödik és folyton-folyvást megújul, vagyis mint a régi Tertullianus-féle mondás tartja: sanguis martyrum semen christianorum, úgyhogy a «vexatio dat intellectum» elvét semmi sem igazolja jobban, mint az egyház üldözésének korszakai.

1 A kereszténységnek rohamos terjedése természetszerűen reá irányította a római hatóságok figyelmét, féltékenységét s egyúttal szünetlen bosszantásait. Csattanós példa erre ifjabb Plinius esete, a ki Nikomediába, Rithynia városába,

2 kerülvén császári helytartónak, csakhamar egyik főgondjának tartotta a keresztények elleni föllépés folytatását és zaklatással egybekötött megrendszabályozásukat törvényes formában. S ezt az a Plinius tette, a kinél szelídebb. szeretetreméltóbb személyt nem ismerünk az ókorból, a Scipiókat sem véve ki, még pedig oly császár alatt, a kinek neve szintén a boldogságot vető és arató imperátorok közt ragyog. Elgondolhatjuk ebből, milyen lehetett a kereszténységgel való bánásmód a kevésbbé türelmes vagy a rossz imperátorok alatt! Habár tehát a Nero után következő időszakban a kereszténység viszonylagos békét élvezett, Traianus alatt már ismét megindul ellenök a rendszeres hadjárat, még pedig a törvényszerűség medrében. Szerencsére ismerjük a törvényes eljárás módozatát Pliniusnak fennmaradt levelezéséből, melyet császári urával ez ügyben folytatott. Főkép két levél (a 96. v. 97. és a 97. v. 98. más-más kiadások szerint) van, a melyekből actaszerűen kitűnik a kis-ázsiai keresztényeknek zaklatott és folyton gyanúsított élete, valamint az ellenök alkalmazott rendszabályok keresettsége. Nincs okunk kételkedni, hogy másutt is csak így volt. Ez az a két levél, melyeket, az egyház legrégibb sorsára s római jogi helyzetére nézve annyi1 Analógiául szolgálhat napjainkban a szegény lengyel nép sorsa : a hol nem üldözik, ott elrenyhül ; de a hol üldözik még általános emberi jogaiban is, ott nem bir velők sem porosz, sem muszka hatalom. 3 Itt volt később Lactantius, a keresztény Cicero, a latin ékesszólás tanítója, a török időkben pedig a bujdosó Thököly és Zrinyi Ilona. A város mai neve : Izmid.