Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1913-1914-iki tanévre

Dr. Horváth Károly : Az egyediség erkölcstani szempontból

t intézni. Épen azért a gyermek értelmi és akarati tehetségeinek ezen fejlődő stadiumában a beszámíthatóság tekintetében nem állítható •a felnőttekkel egy sorba. Nem egyszer megtörténik, hogy a gyermekek ezen korban — ekkor kötelezi őket a törvény az iskolába járásra — kitűnően megtanulják és tudják az Isten és anyaszentegyház parancsolatait, nagyon jól ismerik a bűn meghatározását, hogy bűnt az követ cl, a ki tudva és akarva nem engedelmeskedik :az Isten parancsolatának, s mégis azt láthatjuk, hogy a tanultakból vagy «látszólag» tudottakból csak igen keveset alkalmaznak magukra, a saját életükre. Tudják a dolgokat, mert a tanító betanítja, de nem tudják azon meggyőződésből, hogy nekik erre szükségük van. Sőt legtöbbnyire nem is igen reflektálnak az erkölcsi törvényekre, vagy ha reflektálnak is, akkor is egész könnyedén túlteszik magukat azokon a nélkül, hogy eszükbe jutna, hogy ezzel bűnt .követnek el. Nem lehet itt azt mondani, hogy a hitoktató kötelessége a gyermek figyelmét jobban reá irányítani az erkölcsi törvényekre, mert ez rendszerint úgyis megtörténik, de hiába fárad a hitoktató, hiába iparkodik az erkölcsi törvények kötelező voltát gyakorlati példákban is megmutatni, mert az ilyen eseteknek helyesvagy helytelenségét meg tudják ítélni a gyermekek a hitoktató vezetésével az iskolában, de ha aztán az iskolán kívül valamiféle hasonló eset adja elő magát, nem tudják ezt maguktól a hallott esetek analógiájára megítélni. Különben is a gyakorlati eseteknek túlságos részletezése gyermekek előtt sohasem ajánlatos, nehogy a gyermekek olyanokat is megtanuljanak, mikre nincsen szükségük. A gyermekek tehát nagyon jól ismerhetik a parancsolatokat, •nagyon jól tudhatják a bűn fogalmát, de azért ha valami rosszat tesznek, még sem gondolnak arra, hogy ők most «tudva és akarva» — «nem engedelmeskednek» — «az Isten parancsolatának», vagyis hic et nunc nem reflektálnak arra, hogy bűnt követnek el. Természetesen nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy a gyermekek egyátalában sohasem követnek el vagy nem is követhetnek el bűnt, hiszen az anyaszentegyház is «doli capaces»-nek, vétkezésre képeseknek nevezi őket, mindössze arra a körülményre hívjuk fel a figyelmet, hogy a gyermekeknél, különösen a 7—10. évig, épen a megismerő tehetség teljes ki nem fejlődöttsége következtében nagyon gyakori az inadvertentia, melynek jelenléténél lehet ugyan valamely cselekedet obiective, de nem subiective rossz, vagyis nem lehet bűn vagy legalább is nem «nagy» bűn. így tehát a gyermekek nem követnek el nagy bűnöket? Nem A pannonhalmi főapáts. föisk. évkönyve. 11