Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1912-1913-iki tanévre

Dr. Bódiss Jusztin: Az ión-attikai művészet a női erény és méltóság szolgálatában

húzva történik, hol a koponyára a főágon visszafésülve, majd meg épen a mai divat szerint a török turbánt vagy a japán izlést utánozzák elrendezésökkel. Mindez kiegészül a homlok felett egy koszorúval vagy abroncscsal (görögül: stephané-val), mely aranynyal van bevonva s ki van rakva ékkövekkel, melyeket a szobrokon festett márványnyal utánoztak. Ennek az abroncsnak alakja is változatos, viselőjének izlése szerint; a leghasználtabb alak mégis talán leginkább az orosz nők diadémjára emlékeztet. Megjegyezzük mellesleg, hogy akadtak olyanok, a kik e gazdag fürtöket vendéghajnak mondották s főleg abból következtették ezt, hogy bár mindkét oldalon 3—4 fonat a mellre van vonva, hátul mégis a tarkón át 6—7 pamat lóg mindkét felől, mintegy tokba helyezve ; mintha már a régibb korban is alkalmazták volna azt a sok hamiskodást, melyet a későbbi kor egész napjainkig ezen a téren meghonosított! Erre a föltevésre szonban semmi szükség nincsen. Ugyanis már Homérosnál előfordul az euplokamos = széphaj fonadékú vagy széphajtikájú jelző, a nőknek gondosan stilizált, elrendezett hajzatára alkalmazva, annak jeléül, hogy a nők már akkor is iparkodtak és tudtak is elegantiát, sőt bájt varázsolni hajzatukra. Ismeretes másrészt Heibig V. kutatásaiból, hogy találtak érczből készült konty- és fonat-tartókat a művészi elrendezést biztosító tűkkel és spirálokkal, míg a classikus kor már nem volt ilyen szertartásos gondosságú. S a régi írók világért sem mulasztották volna el az idegen portékák használatát szóvá tenni. Később

1 azonban már tág tere nyilt a hajzat meghamisításának, szine elváltoztatásának, sőt parókák alkalmazásának is különösen a hellénistikus és római császári korszakban, a mikor a római úrnők mesés árakat fizettek a germánoktól vett szőke haj fürtökért, a melyek a szépség-ideál netovábbjaiul szerepeltek a déli népek előtt mindenha (v. ö. az ószövetségi szentírásban s Homérosnál). íme már a régi athéni hölgyek is tudták, minő varázs-erő rejlik hajzatukban, a melynek discrét, finom elrendezésétől s gondos ápolásától függ sokszor egész bájuk, míg rikító, természetelle1 Nagyobb régiségtanok (Becker-Göll : Charikles stb.) elsorolják a báromféle hajdivatot, valamint a parókát (phenaké, péniké, kephalé perithetos), fésűket, szalagokat, kendőket, napernyőket, lánczokat, gyűrűket s a kendőzés fajtáit Periklés korától kezdve végig, s már Aristophanés vígjátékiró megsuhogtatja ostorát ellenök. V. ő. Peez Ókori lexikonában a hajdíszről szóló czikkelyt Pruzsinszkvtól, a Homérosra vonatkozó kutatások összegezését pedig Csengerinek Homérosi világában.