Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1912-1913-iki tanévre
Dr. Kemenes Illés: A Homeros előtti költészet nyomai az Iliásban és Odysseiaban
dotos értesítése 1 is a mellett szól és a későbbi felfogás szerint is «mélabús jellegű ének», 2 mint Aischylos Agamemnonjában és Euripides Heraklesében. Homeros a dal természete felől bizonytalanságban hagy bennünket, mert a íjjtspósv határozó panaszos dalra enged ugyan következtetést, de az 571-—2.-ben rajzolt jókedv és táncz mintha - ellene szólna ennek. Athen. Deipn. 14, 619. ezt mondja: Àc'voç VSJX cdXivoç où JJLÓVOV èv -rcévô-ecriv, ET XX à %AÍ ETC' SUTU/SL {jloXtoc y.avx xöv EôpMuSïjv, mégis nehezen fogadható el, hogy «kedélyes összejövetelek alkalmával énekelték» (p. o. szüretkor), mert az at Xcvov felkiáltás akárhova alkalmas lett volna. Nagyon tetszetős Hegedűs magyarázata, 3 a ki szerint a szüreti jókedvből a linos-dal úgy válik szomorúvá, hogy a szüret kezdetét jelenti a természet hervadásának, halálának. Ezen véleményen van Wagner 4 és Schmid 5 is. A költőnél pedig a dal éneklését és a tánczos jókedvet el kell egymástól választani, vagyis úgy gondolni a leírást, hogy nem egyszerre volt a dal és táncz (hyporchema), csak a költő mondja el egymás mellett. Némiképen rokonságban vannak a munkaközben énekelt dalokkal azok az énekek, helyesebben versikék, a melyeket játékközben szoktak énekelni, a milyenek manapság is találhatók a gyermekjátékokban. A játszás élénkítését és az ütem megtartását szolgálják. Ilyenről olvasunk az Odysseia 6. énekében, a hol Nausikaa énekére (^PX 81 0 [ Jo X tï ^ ç ) kezdik meg a lányok a lapdajátékot. Alkalmasint ilyenfajta énekre kell gondolnunk az Ilias 18. énekének 606. sorában is : Sotw xufkaxfjpe... fioX^ç èçàp^ovxeç ioívsuov xocxà jjiaaouç. (Megismétlődik ugyanez Od. 4. 19.-ben is.) A [JLOÁTIY) SZÓ ugyanis nem zárja ki ezt a feltevést, mert Homerosnál kétféle jelentésben fordul elő ; jelenti ugyanis a testmozgással, tánczczal egybekötött éneket és pusztán az éneket vagy zenét, sőt még magát a tánczot is jelenti, p. o. II. 18, 572-ben. A család valamely tagjának*az élők sorából való elköltözése gyászba borított hozzátartozóinak ajakán a gyászdalt, sirató dalt {•frpYjvo?) szólaltatta meg. A halott elsiratásából a költészetnek ez a külön faja fejlődött ki, a mit előmozdított az is, hogy a halott eltakarításában vallási tényt, a vallás parancsolta kötelességet láttak, a mint ez a végtisztesség megadását jelentő szavakból és kifeje1 II. 79. 2 Latkóezy : Ó-Kori Lexikon I. 1109. 1. 3 I. m. 388. 1. 4 W. i. m. 41. 1. s Ch.StS. i. m. 23. 1.
