Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

kenység a természet ösztöneit megnyugtatja s így a megelégedés érzelmeit kelti föl. Minél jobban közeledik az eszes lény saját tökéletességéhez, annál inkább lép be a megelégedés állapota. A természetnek jutott meggazdagodás kellemes érzelmek alakjában átragad a kedélyvilágra. A tudásvágynak kielégítése, újabb meg újabb igazságok felfedezése vagy megismerése a cselekvő lénynek tökéletesedése és örömben nyilvánul, mely a tökéletesedés kedélybeli reflexe. Az erény pedig a személyes lénynek legkiválóbb tökéletesedése, vele eléri a neki leginkább megfelelő tökéletességet s ezáltal a legfőbb boldogságot. Ezzel már megdől az autonom erkölcsiség híveinek ellenvetése. Az erény ugyan boldogító hatalom, de nem úgy, hogy további és kívüle álló czélnak, pl. a boldogságnak mint eszköz van alárendelve, hanem önmagánál fogva. Nem a boldogság az élettevékenység czélja, hanem az erkölcsi tökéletesedés, a boldogság pedig az elért czélnak kedélybeli nyilvánulása, tehát nem czél, hanem kísérő jelenség. Az elért •czél, a természetnek az erény által való gazdagodása, tökéletesedése a megnyugvás és öröm érzelmeiben nyilvánul. A végczél és vallásos szentesítés gondolata tehát egyáltalán nem veszélyezteti az erény és erkölcsi derékség méltóságát, mert a jó, az erény megmarad feltétlen czélnak, feltétlenül követendőnek. De ezen legfőbb életfeladat teljesítése azután boldogító lelkiismereti érzelmekben nyilvánul, közvetlenül maga után vonja a boldogság állapotát mint természetes következményt, a boldogság szervesen fejlődik az erényből. Tehát a vallási álláspont, a szentesítés elfogadása nem gátolja, hogy az erény és boldogság viszonyát a dolog természetének megfelelően felfogjuk. Ebből tehát világos, hogy nem állunk eudaemonistikus alapon. Erkölcsi értékek ugyanis nem vezethetők vissza eudaemonistikus értékekre. A boldogság eszméje nem adhat tartalmat az erkölcsi rendnekNem az jó, a mi boldogságra vezet, hanem a mi jó, az jár boldogsággal. Előbb az erkölcsöst mint természetszerűt, mint az eszes lényt nemesítőt, tökéletesítőt kell megismerni és csak azután lehet a boldogságot meghatározni s így az erkölcsösség és boldogság viszonyát is megállapítani. Az erkölcsösség tehát több szempontból is tekinthető. Mindenek előtt az eszes lény természetéhez van viszonya, fogalmához tartozik, hogy a természet követelménye. Ezzel összefügg a természet alkotójához való viszonya is. A világegyetem czélszerűségében isteni terv nyilvánul. A mennyiben ezt a tervet a szabad akaratú lénynek meg kell valósítania, isteni törvénynek ismeri meg. És a boldogsághoz is van viszonya az erkölcsösnek, mert épen az erkölcsi tökéletesedés biztosítja a boldogsághoz való eljutást. így tehát az erkölcsös egyrészt természetszerű, másrészt Istentől akart és végre boldogító.