Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

nek vissza változatlanul», mint Wundt túlozva mondja, nem jelenti azt, hogy teljes tartalmuk megváltozik. Az emberiség inkább maradandó erkölcsiséget ismer el és azért a positivismus nem egyezik, hanem határozottan ellenkezik a köztudattal.

1 Az erkölcsiség azonban nemcsak tényleg nem változik meg lényegileg, hanem nem is tud változni, vagyis az erkölcsi értékek teljes megváltozása és kicserélődése nemcsak ismeretlen a valóságban, hanem egyúttal belsőleg lehetetlen is. Az erkölcsiségnek legközelebbi zsinórmértéke az emberi természet, mert benne eszme van kifejezve, czél van letéve. Az erkölcsösben legközelebb a természetszerűségnek jegye, az ember eszméjének és rendeltetésének való megfelelés jut kifejezésre. Csakhogy ez még nem teljes lényege az erkölcsiségnek, mert benne több jut kifejezésre, többet tartalmaz mint csupán csak egy eszmével való megegyezést, czélszerűséget, az ember természetének való megfelelést. Az erkölcsisséggel a közfelfogás szerint, mint már láttuk, szoros összefüggésben van a vallás. Az erkölcsi törvény egyúttal isteni törvény, melyet nemcsak az emberi természetre, hanem egyúttal isteni akaratra is vissza kell vezetni; az erkölcsi életnek vallásos jellege van és mint egy legfőbb akaratnak teljesítése nyilvánul. Eddig az emberiség általánosan így fogta fel a dolgot. De ha az erkölcsi törvény az emberi természeten alapul, akkor micsoda jelentősége lehet még az isteni akaratnak? Van-e rá ok, hogy az erkölcsiség megfejtésébe még tekintélynek megnyilatkozatát is belevonjuk? Teljesen szabad akarati elhatározás, vagyis önkény kizárandó, mert ilyenre nem alapítható az erkölcsi törvény. Az erkölcsi rend bizonyos határokon belül egy mindenképen szükségszerű világberendezés alkatrészének tekintendő, tehát alapjában változhatatlannak kell lennie. Láttuk is már, hogy az erkölcsi törvény természetszerűsége s egyúttal Isten akaratát kifejező jellege nem önkénynek a müve, hanem szükségességen alapul, az ember természetébe bele van oltva alkotójának akarata, a természetszerű szükségképen a legfőbb akarat tárgya. Az isteni akarat kifejezése, vagyis a parancs nem külsőleg és utólag lép az erkölcsi rendhez, hanem ez a rend már lényegénél fogva Istentől akart rend, az isteni akarat bele van oltva a természetbe, benne nyilvánul s így a természet szava Isten szava. Nem szabadakaratú megállapítás alapján, hanem már önmagában is tilos a gyilkosság, rablás, csalás. Ezt a positivismussal ellenkező eredményt az a belátás is igazolja, hogy maga az emberi természet tartalmazza az erkölcsi megítélés mértékét. Ha az erkölcsös fogalma szerint az, a mi az ember természetének, méltóságának és életfeladatának megfelel, akkor változhatatlan tar1 Wittmann, i. m. 15*' s kk. 11.