Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

rajzoló gyermek ebben a korban másol. Alig van rajzoló gyermek, a ki ebben a korban magától szemlélete szerint rajzolna; a rendes az, hogy valami mintát másol. A dolognak kettős a magyarázata. Egyik az, hogy a gyermek minta után könnyebben alkot tetszetőset, formaérzékének megfelelőt, mint természet után. Minden rajztanár tudja, mennyi fáradságába kerül, míg bizalmat verhet növendékeibe, hogy a természeti tárgyat is le tudják rajzolni, s hogy ez többet ér, mint a minta után készült szép rajz. De magyarázza a jelenséget emellett az is, hogy a gyermek — legyen szabad egy talán új szót használnom — képérdeke képeken ébredt meg. A gyermeket nem az vezeti, hogy valami szemléletének adjon kifejezést, hogy valami örömének engedjen kiáradást, a gyermek látott és élvezett képeket s maga is szeretne ilyent csinálni. Ezen a fokon tehát szinte tárgyművészet jellege van a képmüvészetnek. Azt látom ebből, hogy van abban igazság, legalább is a képzőműművészetekre való tekintetből, hogy minden művészet csak socialis öszszefüggésekből fakad ki. Az individuális ember ugyan egymaga sem képtelen rá, sőt éppen azért is művészkedik, mivel individuális élete teljesedik benne, a tényleges fejlődésben mégis úgy áll a dolog, hogy a művészet a socialis érintkezésben virágzott ki. A lényegesebb kiemelni való ebben az, hogy a művészet nem egyszerűen primitív, hanem traditiónak terméke. Mindössze sem sok léhát, a mit ezen vizsgálódás után a gyermekrajzokon a képzőművészet általános psychologiája számára megállapíthattunk. De azért ennek a kevésnek is elég nagy fontossága van. Különösen annak, hogy a gyermek képművészete nem a gyermekrajzban divatos ábrázolásból indul meg, vehetjük jó útbaigazító hasznát, a mikor általában keressük a képművészetnek eredetét. A tárgyművészetek műformái. A tárgyművészet kezdetben művészkedés nélkül való ipari tevékenységből lesz. A szükséges használati tárgyak előállítása történik úgy, hogy az előállító nem elégszik meg a merő használhatósággal, hanem ezen kívül különös műgonddal aesthetikus hatásokat is keres. A műgond, a mint egyszer már megállapítottam, abban mutatkozik, hogy nem elégszik meg a tárgy szükséges formájával, hanem bizonyos formatöbbletet, bizonyos luxus-formákat, műformákat alakít. Ez a formatöbblet többé-kevésbbé ugyan minden emberi productumon kivirágzik, de mégsem egyforma mértékben. Nem minden ipar válik müiparrá, noha a hajlandóság hozzá minden foglalkozásban megvan. Nem egyforma azonban a műgondra való inger s a műforma lehetősége. Minél nagyobb e kettő, annál inkább lesz művészetté a kezdetben csak ipari tevékenység.