Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

A tárgyművészeteket osztályozni nehéz dolog. Az osztályozást az ' alkotott tárgyak különbségei szerint lehetne megpróbálni. Ámde a producált tárgyak olyan kimeríthetetlen gazdagságban állanak előttünk, hogy a tárgyművész eteknek az alkotott tárgy szerint való osztályozása alig lehetséges. Nekünk, a mi czélunknak különösségé miatt meg különben sem volna a tárgy szerint való osztályozás megfelelő. Sokkal inkább a részletekbe kényszerülnénk, a nélkül, hogy többet állapíthatnánk meg s minduntalan ismétlésbe is keverednénk. Nekünk inkább a productiót kell figyelembe vennünk. A műformák a productióból fakadnak ki, s a productióhoz kapcsolódnak, pedig a mi kutatásunk éppen a formákat nézi,, ezeknek keletkezését és fejlődését akarja megállapítani. S mivel éppen a forma áll érdeklődésünknek középpontján, mindenekelőtt a formát próbáljuk osztályozni, aztán majd keressük a formáknak az egyes productióklioz való viszonyát. Formája minden termékünknek van. Ezt a formát szükséges, szükségszerű formának neveztük. Szükségessé e forma hármas függés szerint lesz. E forma függ mindenekelőtt a czéltól, a rendeltetéstől, melynek a tárgy szolgál, függ azután az anyagtól, melyet feldolgoztunk és függ a technikától, melylyel az anyagot alakítottuk. Ez a forma azért is szükséges, mivel okvetlenül meg kell lennie. E forma nélkül használhatatlan, értéktelen a tárgy. Eltakarni, elleplezni lehet e formát, nélkülözni nem. S meg kell mindjárt jegyeznem, hogy e formák elleplezésére mindenkoron van az emberiségben hajlandóság, még pedig nagy, sokszor túlzásokba menő hajlandóság. Az emberben természetes hajlandóság van képmutatásra. Olyan igen nagy jelentősége van a látásnak, hogy az igazság árán is kielégítésére dolgozunk s mindenekelőtt látszatot producálunk. De nemcsak ezért és nemcsak ennyiben képmutató az ember. Az ember szívesen lendül ki a megszokott, mindenféle összefüggésektől nyűgözött valóságból szabadabb mozgású, teljesebb activitású képzelt világba, látszatba. Az ember azonban e hajlandósága szerint nemcsak magamagát teszi képpé, látszattá, hanem holmiját, környezetét is. Igen érdekes dolgokat mond ilyen szellemben klasszikus nagy művében Gottfried Semper (Der Stil, I. 216. 1. München 1878.) «Ich meine, das Bekleiden und Maskiren sei so alt, wie die menschliche Civilisation, und die Freude an beidem sei mit der Freude an demjenigen Thun, was die Menschen zu Bildnern, Malern, Architekten, Dichtern, Musikern, Dramatikern, kurz zu Künstlern machte, identisch. Jedes Kunstschaffen einerseits, jeder Kunstgenuss andererseits setzt eine gewisse Faschingslaune voraus, um mich modern auszudrücken, der Karnevalskerzendunst ist die wahre Atmosphäre der Kunst. Vernichtung der Realität, des Stofflichen ist notwendig, wo die Form als bedeutungsvolles Symbol, als selbstständige Schöpfung des Menschen her-