Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

rel tudja a formákat megrögzíteni és ö is, ha sikere akadt, már azzal mutogatja képét: íme, mit csináltam! Ugy-e szép? Hogy ehhez az új s a képzőművészetekre nézve kezdő étape-hoz csakugyan nem a gyermekrajz útján jut el, többféleképen bizonyíthatom. Először is azzal a már említett jelenséggel, hogy ez a művészi igyekezet akkor nyilatkozik, a mikor a gyermekrajz megszakad. A gyermekrajz éppen a miatt szakad meg, hogy a gyermeknek már annyira gazdag a képzetvilága, s annyira fejlett a formalátása, hogy rajzait már nem érezheti kielégítőknek. Ez a formalátás pedig nem a rajzokon érett meg. Volt nekem egy tanítványom, a ki még harmadik gimnazista korában is rajzolgatott, még pedig sokat, mindent — sokkal többet, mint akármely más kortársa, s az iskolai rajzban, a melyben már művészi tekintetek érvényesülnek, a melyhez már érett formalátás kell, semmire sem ment. Világos dolog, hogy a formalátás, a képen való öröm nem a gyermekrajzon érik meg, hanem máshonnan jön. Tessék különben átnézni akármiféle gyermekrajzgyűjteményt, például a Levinstein-félét. A gyűjteményben a 42-ik rajz az első, a melyen némi művészet érzik. Fenyves erdőben rohanó szarvas, három utána ugrató kutya s a fenyvesek tövében leselkedő vadászok vannak a rajzon. Levinstein —• sajnos — nem világosít fel a kép szerzőjének személyéről, de kétségtelen, hogy érettebb fiú, aki már sok képet látott és sok képben gyönyörködött. A rajznak olyan a compositiója, hogy az egész gyűjteményben páratlanul áll. Művészi akaratra vall a 46. számú képkeretrajz is, tíz éves fiú munkája. Krizantémumból, gyöngy- vagy hóvirágból s még más virágból komponált decoratio. Hogy minták hatása alatt készült, nagyon meglátszik rajta, különben Levinstein is mondja, hogy a krizantémumot mintáról rajzolta a fiú. Formai compositiót az egész gyűjteményben többet nem találhatunk, kivéve egy specialis feladatot, a melynek éppen a sajátossága nagyon érdekes. Az volt a feladat, hogy valaki kinéz az ablakon, meg kell rajzolni, a mit az ablakon át látni az ablakkal együtt. Látnivaló, hogy az ablak rajza olyan kényszer, a mely a különben már érettebb 14—16 esztendős fiúkat, a kik már perspectivát is tanultak, rászorította a compositióra, Mit látunk tehát? Azt, hogy a gyermeknek formaérzéke az érzéklésben fejlik, képérzéke pedig más kész képeken. A gyermek lát képeket, tetszenek is neki, aztán maga is akar csinálni, megcsinálja úgy, hogy a látottakat utánozza. A míg gyermekrajzot csinált, nem képet csinált. Kutatásomnak negativ eredménye mellett ez a positivum az, a mit megállapíthattam. Hogy a gyermek csakugyan más képek utánzásával kezdi képművészetét, abból a nagy szeretetből is kiviláglik, a mellyel a