Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre
Más megoldási kísérlet. Mégis csak úgy látszik, hogy minden kötelesség az emberi természeten alapul, nem pedig parancson. Mert tegyük fel, hogy az ember valahonnan parancsot kap, még pedig úgyhogy kötelezve érzi magát. Miben áll a kötelesség tulajdonképi alapja? Nem abban, hogy más parancsol, hanem abban, hogy parancsát jogosnak ismerjük el. Nem az idegen akarat ad kötelező erőt a parancsnak, hanem ennek erkölcsi tartalma. Ebből annyi igaz, hogy nem lehet bármit parancsolni, hanem csak olyant, a mi az emberi természetnek megfelel, mert ez a természet az erkölcsiség változhatatlan szabálya, mértékegysége. A mi az ember lényegének ellenmond, az nem lehet kötelességgé. De a kérdés az, vájjon az emberi természet, a mint az erkölcsi szabálynak tartalmát adja, úgy adja-e kötelesség jellegét is? Hogy az emberi lényeg fogalmával való ellentétben nem létesülhet kötelesség, hogy tehát nem lehet kötelező az olyan parancs, melynek nincs jogos vagyis az emberi természettel egyező tartalma, az csak annyit mond, hogy a kötelességnek ez a természet a mértéke, de nem jelenti azt, hogy a kötelességnek alaki elve is itt keresendő. Szóval csak a természetszerű lehet kötelességszerűvé, de maga még nem az; ez csak feltétele a kötelességnek, de nem oka. A kötelességben személyes akarat jut kifejezésre, nem pedig személytelen természet. A személyes akaratot csakis fensőbb személyes akarat kötelezheti. A kötelesség parancsnak eredménye és úgy jön létre, hogy illetékes akarat jogosat parancsol. Végül annyi igaz az előbbi okoskodásban, hogy a megtisztult erkölcsi tudat sokkal szivesebben karolja fel az erkölcsi jót, ha nem csupán az akaratot kötelező parancsot ismeri, hanem a parancs tartalmát is tárgyi jónak fogja fel. Ennek a megértése implicite ugyan meg van adva avval a belátással, hogy a parancs Istentől származik, a ki rosszat, észellenest nem tud parancsolni, de sokkal örömestebb és lelkiismeretesebben valósítjuk meg a jót, ha ez a tudat nemcsak közvetett, hanem közvetetlen, a jó lényegének felfogásán alapuló. 1 Wentscher 2 ismét másként próbálja a megoldást. Alapjában Kant irányát követi, de elismeri a kiegészítés szükségességét. Az ész egymaga nem létesíthet erkölcsi rendet, az erkölcsi kötelességben több rejlik puszta észbeli eszménél, még egy tényező kell. De ez a tényező csak az emberi akarat. A kötelesség tartalma természetünkből, alakja akaratunkból származik. A kötelességek szabadon választott elvek vagyis tartós akaratirányok. A kötelességben az akarat mindenkorra megragadja a természetszerűt, az eszményt. 1 Rademacher: Gnade und Natur 78. 1. 2 Ethik I. Kritische Grundlegung 1902., II. System der Ethik 1905.
