Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

tássá nemesedjék, az csak másodsorban következő mellékczél. Ha edényt készítek, vagy házat építek, az első érdek az, hogy hasznát vehessem • az, hogy tessék is, hogy szép is legyen, csak másodsorban fellépő szükségesség. De szükségesség azért, hogy megismételjem a mondott szót, még pedig az elsőrangúval természetesen együttjáró, belőle folyó szükségesség. Az ember sohasem elégszik meg a fukaron kimért merő használhatósággal, tudattalanul és akaratlanul is úgy készíti eszközeit, szerszámait, hogy egyúttal aesthetikus kívánalmainak is megfeleljenek. Ismeretesek például azok a kutatások, a melyek annak megállapításához vezettek, hogy a legközönségesebb, igazán művészkedés nélkül készült tárgyainkon is mennyire érvényesül az aranymetszés arányait kedvelő hajlandóságunk. Sőt annyira elválaszthatatlannak látszik a gyakorlati czélra készült holmitól az aesthetikus forma, hogy nagyon hajlom a tétel felé, hogy az az eszköz vagy tárgy, a mely formáiban kellemetlen és nyugtalanító, gyakorlati rendeltetésének sem felel meg teljesen, legalább is nem úgy, mint ceteris paribus a formáiban is tetszetős tárgy. Ennek egy bizonyságát abban a jelenségben is látom, hogy akárhányszor, még pedig legtöbbször a tetszetősség szerint ítéljük meg a használhatóságot is s a formáiban kellemetlen tárgyat már eleve bizalmatlanul fogadjuk. Nem szabad azonban ezt úgy érteni, mintha én a hasznost és szépet azonosítani akarnám. Nem azonosítom ; tudom, hogy nem szabad tennem; de viszont nem is tudom a kettőt annyira szétválasztani, hogy ellentétet lássak czélszerűség és szép között. Ha szorosan veszem a dolgot, teljesen érdek nélkül való tetszés, nincsen ; hiszen tetszést éppen csak valamely érdekeltségemnek kielégülésén érezhetek. Minden életfolyamat önző és minden psychikus folyamat énes. De érdekeltségem, nagyobb, életbevágóbb érdekeltségem nem annyira tőlem független valóságokban van, hanem a magam tevékenységében. Érdekeltségem legfőképpen magában a tevékenységben elégül ki. Az embernek sohasem az a fontosabb, a mit alkot, hanem az, hogy alkot; én nem az eredményekben elégülök meg, nyugszom meg, hanem a munkában. S ez minden munkára, minden tevékenységre áll, a mennyiben a munka psychikus értékére vagyok figyelemmel. Eredményt szerző munka nélkül el lehet az ember, de magát a tevékenységet nem nélkülözheti; ha mást nem tesz, babrál, teszvesz és játszik. De ebben is van érdek ; nem termelésnek érdeke, hanem a mi sokkal fontosabb, szabad talán így mondanom, biologiai érdek. Nem tudom megállani, nagyon az eszemben van, hogy Konrád Fiedlernek egy érdekes szép nyilatkozatát ne idézzem. «Nur während sein Geist in Tätigkeit ist, besitzt der Mensch das, wonach er strebt». (Schriften über Kunst. Herausgegeben von Hans Marbach, Leipzig 1895.) Korántsem akarom ezzel mondani, hogy az ember mindig magáért a munkáért dolgozik. Sőt. Az embert az életszükség hajtván, legtöbb-