Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1911-1912-iki tanévre

Isten a maga dicsőségére teremtett mindent s azért az összes teremtményeket, köztük az embert is, hathatósan kell ezen czélra irányítania, még pedig saját természetük által. A teremtő ugyanis nem külső lökés által mozgatja teremtményeit, hanem, mint szent Tamás mondja, a természetükbe oltott erők és hajlamok által; az esztelen teremtményeket vak ösztönök és erők által irányítja czéljukra, úgyhogy physikai szükségességgel működnek s adott előzményekből csalhatatlanul következik be bizonyos eredmény; az értelemmel és szabad akarattal fölruházott embert pedig ezen természetének megfelelően csak olyan természetébe oltott gyakorlati ismeretek és elvek által, melyek megmutatják neki, mit kell tennie vagy elhagynia, melyek tehát erkölcsileg kötelezik őt, de a melyeket szabadságával való visszaélés által meg is szeghet ugyan, anélkül azonban, hogy kötelességét lerázhatná, hogy a kötelesség tudatától szabadulni tudna. Ezen természettől ismeretes erkölcsi elvekben áll a természetes erkölcsi törvény. Az ész használatára eljutott ember minden külső tanítás nélkül is önmagától megalkotja az erkölcsi jó és rossz fogalmát, sőt nemcsak ezt, hanem rögtön belátja azt is, hogy a jót tenni, a rosszat pedig kerülni kell, azaz igazi kötelességet is megismer, mint egy fensőbb lény akaratának nyilvánulását. Lelkiismeretünk tanúskodása szerint ugyanis némely cselekedeteket nemcsak szükségképen jóknak, másokat szükségképen rosszaknak ismerünk meg, hanem egyúttal azt is, hogy a rosszak, mint az erkölcsi renddel ellenkezők tilosak, a jók közül pedig némelyek az erkölcsi rend fenntartásához szükségesek s azért parancsoltak, tehát természetes józan eszünk útján azt a kötelességet is megismerjük, hogy az előbbieket el kell hagyni, az utóbbiakat pedig megtenni. Ha e kötelességnek eleget teszünk, lelkiismereti nyugalmat és békét élvezünk, ha megszegjük, lelkiismereti furdalást, nyugtalanságot, félelmet érzünk. Hogy pedig ez a parancsoló és kötelező tekintély nem más, mint a természet alkotója, kitűnik a módból, a hogy ez a tekintély kinek-kinek lelkiismeretében megszólal. Mert érezzük, hogy akaratunk ellenére is alá vagyunk vetve e tekintélynek, melyet mint tőlünk különböző fensőbb tekintélyt és mint az erkölcsi rend szent őrét ismerünk meg és tisztelünk. Ha a rendet megtartottuk, érezzük, hogy e fensőbb tekintély helyeslésével találkozunk, ha pedig megszegtük a rendet, érezzük, hogy e fensőbb tekintélyt is megbántottuk s büntetésétől félünk, még pedig akkor is, ha teljesen titokban végbevitt és titokban maradt rossz cselekedetek esetén az emberektől egyáltalán nem kell tartanunk.

1 Tehát természetes józan eszünk útján megismerjük, hogy egy fensőbb lény vagy Isten az erkölcsi rend megtartására, vagyis a jó megtevésére és a rossz elhagyására 1 Lásd dr. Hajdú Tibor : Erkölcsi tökéletesedéstau. 9. s k. 1.