Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

Az umlaut fogalmának fejlődése

ugyanazon megfigyeléseket tette már a germ, e > i umlautra vonatkozólag Leffler is (Bidrag tili läran om i-omljudet. Nord TidsJcriff for filol. og paed. Ny raekke II) «Germanisches e wurde durch folgendes i in der gemeingerm. periode zu i umgelautet, dieser Übergang aber wurde in der gemeingerm. Zeit gehindert durch folgendes r, h oder l + cons» mondja Braune Leffler után. Ezek az umlauthátráltató tények nem tartoznának szorosan véve jelen fejezetünkbe, mindamellett megemlítendök, mint a Scherer-Sievers-féle mássalhangzó közvetítés elméletének erős bizonyítékai. Innen is látható, minél könyebben hasonltja önnönmagához az inducáló hang az előző mássalhangzókat, annál könyebben és hamarabb áll be az umlaut, és viszont: ha olyan mássalhangzócsoportok állanak az inducáló hang előtt, melyek nehezen veszik föl ennek ejtési sajátosságát, akkor ezek a tőhangra is nehezebben,, későbben hatnak. Semmi sem bizonyítja e tényéknél erősebben a közbeeső mássalhangzók közvetítő szerepét az umlautnál. 28. Mindamellett e magyarázatot egyes tudósok manap sem fogadják el. így (a közelmúltban oly szerencsétlenül véget ért) Willmanns nagy művének hangtanában. (Deutsche Grammatik I. Lautlehre 217. §.) Ö nem tagadja ugyan az inducáló i hatását az előző mássalhangzókra, mégsem fogadja el a Scherer-Sievers-féle magyarázatot: nevezetesen azt nem fogadja el, hogy azoknak a közbeneső mássalhangzóknak az umlautnál activ, tevőleges, ható szerepük lett volna; «Die Zunge trachtete,, noch ehe sie den trennenden Consonanten articulierte, schon die Stellung, die das i verlangte, einzunehmen.» 29. Willmanns idézett műve 1893-ban jelent meg; hogy Sievers figyelmét e fölfogás ki nem kerülte, az bizonyos. Meg is van a nyoma. Többször idézett phonetikájában nem is szól sehol a közbeneső mássalhangzók activ átalakító hatásáról, mint azt még az 1872-iki lipcsei fölolvasásában tette. Már rámutattam a 25. pontban idézett szavak óvatos, körültekintő megfogalmazására. Ott tisztán csak annyit mond a mássalhangzók szerepének, hogy az átalakító inducáló vocalis sajátos ejtési helyzetét (die specifische Stellung des umlautenden Vocals) magokba fölvegyék «und so mit der des umzulautenden Vocals in Contact bringen». íme tehát- Sievers mostanában a közbeneső mássalhangzóknak csak azt a szerepet tulajdonítja, hogy contactust hozzanak létre, míg 1872-ben azt mondja a közbeneső mássalhangzóról, hogy ez az előző magánhangzót a hasonulásra kényszeríti : «den vorausgehenden Vocal zur Assimilation zwingt.» 30. Sieversnek itt kifejtett mai álláspontját általában Brugmann is vallja 1904-ben megjelent «

Kurze Vergleichende Gramm idg. Spr.y>-czimű műve 329. pontjában [NB. a Brugmann-féle cGrundriss' idevonatkozó részének 2. kiad. már 1897-ben jelent meg.] Csakhogy ő két lehetősé-