Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

súlyáról döntő véleményt nem mond: «Die Accentuation der adj. im urgerm. lässt sich noch an einigen momenten erkennen. Im ahd gehört zu ander (anderer) ein ent(i)rig (fremd), grdf* anterékó gegen ántero». Itt tehát véghangsúlyt állapít meg. De ugyané pontot így fejezi be: «Freilich weisen andere isolierte Formen auf ursprüngliche Wurzelbetonung hin; z. b. ags. by s ig, "geschäftig', dysig 'töricht'». v. Bahder az előbbi mellett foglal inkább állást. Szerinte: «Das betonte -kó ist regelrecht in -ga- übergegangen.» Brugmann az Agohangsúlyáról nem nyilatkozik külön. Az -i- elemről csak annyit mond, hogy valami tővégzet lehet ; de hogy mi, arról sem nyilatkozik, mert szerinte nem világos ezen suffixumok kiindulási pontja. Az i-elem hangsúlya mellett szólnának a latin képzések: rubrica, lectica, amicus, pudicûs, mendicus, novicius etc., ha ezen hangsúly nem a speciális latin hangsúlyozási szabály következménye volna. Ezen képzésekről tehát egyebet nem tudunk bebizonyítani mint azt, hogy a gyökérszótag hangsúlytalan volt ; ezt is csak több-kevesebb valószínűséggel. De ha meg engedjük is a gyökérhangzó főhangsúlyos voltát az idg-ban. akkor sem jutunk ellentétbe föltevésünkkel, mert talán ép ez az oka annak, hogy az i, habár a germ.-ban mellékhangsúlya van, mégsem képes általában umlautot fejleszteni, vagy legföljebb csak nagyon későn. 13. Az -iskä-képző. 118. második eleme, a -&-hang az előbbi kettő gutturalis elemé- • vei közös eredetű. Az első eleme -is pedig valószínűleg a középfokú névszóképzővel egy eredetű. v. Bahder véleménye az -is&a-suffixum genesisére vonatkozólag a fönti nézettel egyezik (Verbalabstr. 164. old) : «Das suffix -is&a-nahm ebenfalls wahrscheinlich seinen Ursprung durch Antritt von -ko- an Stämne auf -is-». Brugmann Grdrissének (II, 1, 260. old. jegvz.) első kiadása szerint még e germ, képző elemzése nehéz, de megengedi az előbbi fölfogást: «Wol möglich ist, dass wir es mit einem kombinierten Suffix -is-\-ko- zu tun haben». A «Kurze Vergl. Gr.» 399. §. 3. pontjának jegyzetében már határozottan állítja előbbi helyen mégcsak föltételesen kifejezett nézetét: «.-is-^go- ist von der Komparativform auf is ausgegangen». «Urgerm. f

aljnz- war etwa 'annähernd alt', hiervon mit -go- aldiská-. -is- wurde entweder schon für sich allein auf Substantiva übertragen . . ., oder erst in der Verbindung mit -go-y>. Ennélfogva ezen képzések hangsúlya vagy a középlok -is-képzőjének, vagy a -^o-hangsúlyát követhette. Brugmann ez utóbbi felé hajlik, mint az előbbi idézetben levő ^ cddiská-v econstnicüójából következik. Ez a hangsúlyozás nem is lehetetlen, ha mindjárt zöngétlen marad az előtte levő mással-