Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

agsz. dengel, fengel, strenget, mind a három rúr, fejedelem, herczeg' jelentésben; agsz. ifymel (< dûmo) — hüvelykujj; « scytel = nyil ; agsz. crypel — béna, sánta. 108. A mi most már e képző szóhangsúlyát illeti Sütterlin szerint (Nom. Ag. 32) az ősgerm. deverbalis -ila képzéseknél az igegyökér leggyöngébb foka mutatkozik: «In ihrer Wurzel weisen diese Beispiele meistens Tiefstufe auf.» így bizonyos ez a leggyöngébb ablaut-fok ezeknél: ófn butil, zugil, gurtil, slegil, driscil, chnuttil, zuntil, slu^il, kfn vlügel, ivürfel. Sütterlinnel együtt ebből egész nyugodtan levonhatjuk azt a következtetést, hogy eredetileg a gyökérhangzó nem viselte ezen képzések főszóhangsúlyát, hanem vagy a képző i-eleme, vagy pedig a képző thematikus a, ô magánhangzója. Sütterlin nem dönt a két lehetőség közt (i. h.) : «Auch der Accent scheint — was zu dem soeben vermuteten Wurzelablaut stimmen würde — bald auf dem Thema, bald auf dem Suffi x». Azonban meg kell jegyeznünk, hogy az egyes germ., dialektusok külön életében már az i g é k praesens-tövéből és így a praesens-tő g y ö k é r-vocalisával is található számos -ila(n) képzés. Ezen germ., -ila(n) képző magában a germ.-ban is különböző magánhangzóval kezdődik, a, o, u-val : nebul = újfn Nebel m = köd ; ófn angul = újfn Angel m = fulánk, ajtósarka, cardo ; — ófn scuvala == Schaufel. —- Ezen magánhangzóbeli különbség idg eredetű. Már az idgban is más-más vocalis lép föl a közös ösidg -lo-, la-, -llo-, -lia- képzők előtt: nincs ugyan bebizonyítva, de nagyon valószínűvé teszi az összetett képzők általános fejlődése, hogy ez l- előtti magánhangzó minősége a képzés alapszavának tövégétől függ. A germ.-ban leggyakrabban az i + la(n) képző szerepel. Képez deverbalis és denominalis szavakat. Az idg-ban ezen -ila(n) képzőnek kétféle alakja van: -ela(n) és ila(n) (Brugm. Grundriss II

2 1, 264 § a, b.) melyeknek a germ.-ban törvényszerűen össze kellett esniök: -ila(n) alakban. — Az idg -ela és -ila kezdő vocalisa pedig az -e- és i- thematikus elemekből magyarázható. Már pedig a declinatió és coniugatió i themavocalisáról már az előzőkben kimutattuk hangsúlyos voltát, az e/o- végű igék e-fokáról szintén kimutattuk. Ha pedig az idg -ela > gerrn., ila képzők az -l- előtt az o-végű névszók themavocalisának e-fokát vették fel, akkor is hangsúlyos elemmel bővültek. Hogy az o- deci.-hoz tartozó névszók az idgban már fixirozott szóhangsúlylyal birtak, azt Hirt könyvéből tudjuk, miként már röviden érintettük az idg szóhangsúly általános tárgyalásánál. Eddig az óind. és görög hangsúly alapján az idg számára is változó szóhangsúlyt fogadtak el. Ez esetben természetesen egész elméletünk az umlaut és szóhangsúly összefüggéséről megdőlne. Azonban Hirt e téren legnagyobb tekintélyünk, könyvében (Der Idg Aies. 289. §.) ritkított betűkkel emeli ki e