Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából
-0>v -sat. Ezen görög hangsúlyozást Hirt (Der idg Akz 262 §) alapján ősinek, idg-nak kell tartanunk: «gr. ysvoç-suysvrjç bewahrt die alte Regel.» Ezért is nagyon valószínű, hogy az ősgerm.-ban szintén hangsúlyos volt az élőlények (állatok) neveinek képzésére kiváló szeretettel használt -es képző. Ezen állítás, ha az egyesszámra nem is, de a többesre nézve minden valószínűség fölött áll. Az idg-ban ugyanis ezen eredetileg consonantikus semlegesnemű tövek a több. nom- és acc-t -a tővég megnyújtásával (dehnstufe) képezték; a mi pedig minden kétségen felülivé teszi, hogy itt a tővég, a jelen esetben a képző hangsúlyos -és volt, mert Dehnstufe és szóhangsúly elválaszthatatlanok az idg-ban. Brugmann ( Kurze Vergl. Gr. 481 §) a semlegesek pl. nom- és acc-áról azt mondja: «Bei den -n, -r, -s Stämmen fungierten als Nom.-Akk. PI. Formen mit dehnstufiger Sehluszsilbe».— Ezen eredeti többesszám később a germ.-ban nem maradt meg, hanem ezen mássalhangzós tövek is az e/o magánhangzós tövű semlegesek szerint képezték többesüket, s ez természetesen nincs ellentétben azon nézetünkkel, hogy a képző maga az idg-ban még hosszú és hangsúlyos volt. Egyébként annyi bizonyos, hogy még a nyug. germ.-ban mellékhangsúlya volt ezen -iz, -ir képzőnek a többesben. Csak így magyarázható az a föltűnő jelenség, hogy ezen -Ï nem syncopáltatik hosszú gyökerek után, jóllehet ennek az általános nyugati germ, összevonási szabályok szerint meg kellene történnie, «Finden sich in der spezifisch westgermanischen Synkopierungsperiode zwei synkopierbare Vokale, so wird der nebentonige Vokal erhalten und der völlig unbetonte leidet Synkope; ahd Kelber beruht auf " ' fkdlUru .» (Kluge: Vorgeschichte, a Paul-féle Grundriss 2 1. 426. o.) — Ha ezek után bizonyos, hogy a nyugati germ.-ban az -ir képző i-jének mellékhangsúlya volt, föltolul az a kérdés, honnan a mellékhangsúly ? Mert a jelen esetben a nyug. germ, nyelvszokás hajlandóbb volna ezen mellékhangsúlyt a harmadik szótagra helyezni ; ha n e m a harmadik szótagra kerül, annak különös oka van ; jelen esetünkben a második szótag meilékhangsúlyának az az oka, hogy az idg-ban hangsúlyos volt. Végül az idg hangsúly terén kiváló tekintélyű Hirt is ezt bizonyítja. Az idg accentusról írt, már gyakran idézett könyve 261. pontjában megállapítja, hogy ezen es-os tövűek a germ.-ban a gyökeret hangsúlyozták általában. De már a köv. pontban ezt a jelenséget korai, ősnyelvi analógiás kiegyenlítődésből magyarázza, mert egyéb tények részint változó idg hangsúlyra utalnak, részint pedig az ide tartozó, élőlények neveinek (nom. agentis) képzésénél véges-végig a képző hangsúlyos volta mellett bizonyítanak. Szerinte : offenbaren die adjectivischen es- Stämme in idealer Regel-
