Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából
m ä s s i g k e i t die andere wichtige Tatsache, dass Nomina agent is oxytoniert waren.» Hasonló nézetre találunk az idg eslos tövek egyik legújabb tárgyalásában. W. v. Unwerth (P. Br. B. 1910, 42. o.) a germ, viszonyokra vonatkozó tárgyalása végén v. Bcihderre támaszkodva a hangsúlyt így állapítja meg: «Die Lage des Haupttones ist entweder in der urgerm. Flexion der es/os neutr. selbst veränderlich gewesen, so dass grammatischer Wechsel eintreten konnte ; oder aber es ist auf einzelne dieser Stämme die Betonungsweise einer Gruppe von -es Adjectiven übertragen worden.» Ezen melléknevek csoportjára pedig föntebb azt mondotta «dass eine Gruppe von Adjectiven auf meist betontes -idg -es auch für das germ, anzusetzen ist.» ügy hiszem, ezen érvek után kimondhatjuk, hogy az ófn -ir, kfn, újfn. -er végzet az idgban a szó főhangsúlyát a nyugati germ.-ban pedig mellékhangsúlyát viselte. Ennélfogva itt is beigazolódik föltevésünk, hogy az i-umlat, főleg ennek regressiv volta az idg szóhangsúlylyal valamilyen összefüggésben van, még pedig valószínűleg okozati összefüggésben ! 7. A közép- és fölsőfok umlautja. 105. Az eddigiekben a mellékneveket nem kellett külön tekintetbe vennünk, mert declinatiójuk és tőképződésük a főnevekétől nem különbözik. Ha tehát az alapfokban is umlautja van a melléknévnek, akkor vagy ősgerm. -ja, vagy i-tő, vagy ide már a germ.-ban átlépett u-tő : schön, fest, öde, teuer, spät, eng, streng, dünn, schwer, keusch, müde, trüb, neu, edel, fremd, zäh, (osztrák nyelvjárásokban: hert 1 is irod. hart helyett stb.). Azonban a középfok és fölsőfok umlautja külön tárgyalandó. Ezen umlaut is közös germ., jelenség; természetesen csak azon mellékneveknél, melyek -iz -ist (nem -óz, -őst) képzővel fokoztattak. Megvan az északi és nyugatiban egyaránt. Az óészakira vonatkozólag az óizlandi diai. mutatja az umlautot iegszabályosabban, azért álljon itt néhány óizl. példa (Noreen: Altnord. Gr. I 3 428): langr (hosszú) comp. lengre superl. lengstre fagr (szép) « fegre « fegrstre ; fár (kevés) « fcére « foestre; grunnr (sekély) « grynnre « grynztr ; hár (magas) « hőére « hœstre ; hör (magas) « hére « héstr; 7 , /alacsony\ tagr ( fekvő ) « Idegre « loegstr ; 1 így már a kfn-ben is igen gyakori.
