Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából
104. Vizsgáljuk most már ezen képzőt a szóhangsúlyra való tekintettel. A germ.-ban legtöbbnyire zöngés mássalhangzója van : 0, melyből -r lesz. Ez azt látszik bizonyítani, hogy az előző magánhangzó: i, nem volt hangsúlyos a Verner-féle törvény hangváltozásának befolyása idején, vagy közvetlenül ez előtt. Azonban már von Bcihder (Verbalabstracta 62. k. 0.) hangsúlyozta, hogy a gótban és a többi germ. nyelvekben elég gyakori e képző mássalhangzójának zöngétlen volta. Sőt ezen suffixum továbbképzése igeképzővé mindenütt zöngétlen alakját mutatja: -is -f- ön, agsz. -sian, óé : -sa. Von Unwerth (P. Br. B. 36, 30 s köv. old.) számos denominalis igét mutat be, hol az alapszó es végű névszó, zöngétlen mássalhangzójú képzővel. Hogy az összetételben zöngétlen -s maradt, ez a mellett bizonyít, hogy az ősgerm.-ban legtöbbnyire (főleg mellékneveket képző -es) hangsúlyos volt. Ilyen denominalis igék: ófn. agisôn, agsz. egsian (félni, megijedni) gót agis-hoz ; — ófn heilisôn (augurari), klingisőn (szól, cseng), winisőn (nyöszörög), geilison (kéjeleg) etc. Ezek tehát a mellett bizonyítanak, hogy a germ.-ban ezen összetett képző kialakulásának idején az -és hangsúlyos volt. Az idg-ban is hangsúlyos lehetett ezen germ. -iz képző. E mellett bizonyít először is a benne levő idg e- ablautfok 0 helyett. Ez utóbbi csak valamelyes hangsúly-elvonás által jön létre nemcsak a főszótagban, hanem a képzőkben is. (Hirt. Der idg Abi. 782. §.). Ennélfogva a többesben oly szilárdan álló -iz, -ir idg megfelelőjének valamikor hangsúlyt kellett viselnie, ha nem viselt volna az ablaut kifejlődése idején, akkor o-fokot mutatna. Innen lehet, hogy ezen képzéseknél az e-fok már az ősidg-ban kiszorította az o-fokot az úgynevezett g y ö n g e esetekből i s, hol a tővég o-foka szokott az idg-ban föllépni, Streitberg (Urg. Gr. 162. §.) «Vollstufe -es ist schon in idg Urzeit auch in die schwachen Kasus eingedrungen». Épúgy Brugmann (Kurze Vergl. Gr. 423 § 9): «Bei den Neutra war seit uridg Zeit in den schwachen Kasus -es- durchgeführt.» Mellettünk bizonyít továbbá az a tény, hogy az idg-ban ezen képző hangsúlyos volt az összes élő lények és tulajdonságok neveinek képzésénél. A sg. nom. a nyújtott ß-fokot mutatja: így gör, yévoç, de sù-yevrjç (nemes származású) ; <jj £ Q5oç, de àeuoriç (csalfa) ; ofyzx (tanácsok) de (tanácstalan), ép így èujisv^ç (jóakaró) ; de így vari az óindban is: ápas (munka) apás-(munkás) ; — yásas (szépség) de y ásás (szép), máhas (nagyság) mahás (nagy) ; ráksas (kár) de raksás (kártevő) (Brugm. Kurze Vergl. Gr. 404, 423 § 9, és Hirt : Der idg Akz. 264 §), Ki kell emelnünk, hogy ezen, élőlényeket jelentő -es/os képzésűek az összes, még a többes számú nem egyenes esetekben is a képzőt hangsúlyozzák és qualitativ e-fokot mutatnak: Suaj-tevé-sç > -etc; 23
