Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

i in ihrem suffixe hatten». Ezen szavak csak az ősgerm.-ra vonatkoznak Az ősindogermánra vonatkozólag Sievers következő szavaiban mind a hosszú, mind a rövid gyökerek után szótagalkotó vocalikus i-hangot vesz föl a szóban levő képző első eleméül (Beitr. V. 131.) : «Der vocal einer Ableitungssilbe i s t und bleibt (az idg-ban t. i.) schwerer nach vorausgehender länge, als nach vorausgehender kürze ; daher bleiben ia, ua im ersteren falle zweisilbig, im zweiten werden sie einsilbig». Ezen szavakban bennrejlik azon magától értetődő fölfogás, hogy az -ia suíf. voealicus i elemével az eredeti; ezen képző mindkét hangja tehát eredetileg szótagképző ; hosszú gyökér után meg is maradnak (bleiben) szótagképzőnek, de rövid után egytagúakká lesznek (w erden sie), vagyis az i-elem j-vé lesz. A képző ezen kétféle alakja aztán így jelöltetik: ie / io és iie/ijo; az előbbiben tehát az i-elem consonantikus, az utóbbiban voealicus ; de itten a kutatók a két szótagképzőelem közt átmeneti /-elemet vesznek föl. Az ősidg quantitativ ablaut a képzőre is kiterjedt : teljes foka ie/io tehát, gyenge foka %. A germ.-ban csakis a teljes foka szerepel ismeretes két alakjában, hol eredeti i-, hol későbbi j-vel a rövid gyökerek után. (Streitberg: Urg. Gr. 173. §., 153. §.) 91. Kutassuk most már ezek után a kérdéses suffixum szóhangsúlyát. Csak mellékesen legyen megjegyezve, hogy van Helten újabb, Sieversszel szemben fölállított nézete (Beitr. XVI. 281.) csak a germ, viszonyokat érinti és nem vonatkozik az idg-ra. Ezért itt nem kell figyelembe vennünk. Különben mindkét tudós egy eredményre jut, csak más megokolással. Sievers a gyökér mennyiségében látja a germ, -ja képzések eltérését, van Helten a különböző szótagelválasztásban. Tudjuk, hogy a germ.-ban ezen szóban levő képző nem mutatja a gyenge fokot; a germ.-ban merev e képző (Streitberg fönt i. h.) ; a merevség arra vall, hogy az ősidg.-ban birt hangsúlyerősségét megtartotta, mert különben reductiónak kellett volna beállania. Aztán a fölsorolt példák közül számos a gyökér végén zöngés hangot mutat, melynek a Verner-tÖTY. szerint ősgerm. gyökérhangsúly esetén zöngétlenné kellett volna válnia ;• ilyen : Beere, Ende. A gót hasi a többi germ. fbazi mellett mint egyedül álló nem bizonyít. E két szónak ugyanis az idg-ban zöngétlen végű gyökér felel meg (antyó, Kluge: Etym. Wb.

7 19 ÍO. kiad.) és csak az előző szótag hangsúlytalan volta miatt lett az eredeti zöngétlen hang zöngéssé. Lássuk a kiválóbb tekintélyeket. Kluge (Nominale Stammbildungslehre

2 189. §.) ezen -ja tövek hangsúlyozását változónak tartja: «Die vorhistorische Accentuation der -ja Bildungen muss nach den Wirkungen des Vernerschen Gesetzes (vergl. z. b. got. airzeis mit wilfeis) zu schliessen, geschwankt haben». Hirt (Der idg. Alcz. 312. §.) az -io képzéseket eredetükben denomi-