Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

A germ. i-umlaut egyes esetei az idg szóhangsúly szempontjából

az összes gyenge igék, mert bizonyára a gyenge I. oszt. is kifejleszti, ha a -jan suffixum úgyis már létre nem hozta volna. Ezzel szemben érdekes, hogy az óészakinak keleti részében az ósvéd nyelvjárásokban az opt. praet. umlautja hiányzik; ennek oka az, hogy itt már az umlautfejlődés kezdete előtt vette föl a praet. opt., a praes. opt. ragjait, mint az az óizl. és ónorv.-ban utóbb szintén megtörtént. (Noreen: Altschwed. Gr. §. 564. Anm. 6.) A praet. opt. umlautját tehát legkorábban és legnagyobb kiterjedésben az óész. nyelvek nyugati része mutatja. — Elég nagy terjedelmű és következetes a német nyelvekben is ezen opt.-umlaut, csakhogy itt valamivel későbben fejlődik ki teljesen. 76. Vizsgáljuk most már a praet. optat. képzőjét germ. ill. idgalakjában a hangsúlyra való különös tekintettel. — Az ősgerm. optativus kétféle, (Streitberg: Urg. Gr. 221. §. Kluge: Vorgesch. 44. fej. Brugmann: Kurze Vergl. Gr. d. idg. Spr. §. 725—28.) thematikus és athematikus ; az a paes.-ben, ez a praet.-ban. Képzői közös idg. eredetre vallanak, csak az ablaut fokában különböznek egymástól : erősfokú -ié és gyöngefokú i. — Az erősfokú opt. képző mindig szóhangsúly o s volt, de a gyengefokú sohasem ; innen a mennyiségi reductió. Az előbbi, vagyis a szóhangsúlyos képző athematikus használatú, így tehát praet. opt. képzésére szolgált, mig a thematikus optativus, vagyis a germ, praes. optativusa csakis a hangsúlytalan gyengefokú-Î képzővel képeztetett. íme tehát a praet. opt. a germ, hangsúly-szilárdulás előtt a képzőt hangsúlyozta. Ez a tény is egyik magyarázója annak, hogy a mai germ, nyelvek a praes. optat.-ban soha sem mutatnak umlautot, míg a praet. optat.-ban a legtöbbje mutatja azt. — Ez is magyarázza az óész. nyelvek nyugati részében megállapítható ama sajátságos jelenséget, hogy bár az opt. praes. és praet. ragjai ugyanazok, mégpedig sg. 2. sz Ar, 3. sz A, (csak később-er, -e; 1. Noreen: Altnord. Gr. I

3 §. 525.) mégis a praes. opt.-ban soha sincs umlaut -—- míg praet. opt.-ában mindig kifejlődött. Itt a praet.-nál ugyanis az ősgerm. időben az opt. képzőjén vagy többes számú személyragjain volt a szóhangsúly, s így az ige tő vocalisa semmikép a szó főhangsúlyát nem viselte, legföljebb mellékhangsúlyos lehetett. 77. Fejtegetésünk mellett szólnak Streitberg (Urg. Gr §. 221 :) kövelkező szavai: «Bei den thematischen Verben erscheint nur die schwundstufige Form des Optativsuffixes.» «Vgl. idg. Sg. 1. 'bhéroim 2. 'bhérois, 3. bhérojt; Plur. 1. ~b kérőimen, 2. bhéroite, 3. bhéroint». Streitberg ezen reconstruált paradigmájából látható, hogy az opt. praes. az idg-ban és így a hangsúly-szilárdulás előtti ősgerm.-ban is az ige tőszótagját hangsúlyozta, a képző pedig mindig hangsúlytalan volt.