Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
A magyar magánhangzóilleszkedés és a germ, umlaut ellentétes iránya
zavarosan használják őket: Prinzipien 4 56. o. : «Bei der progressiven Assimilation kann es nur die Vorstellung des noch zu sprechenden sein, was auf den vorhergehenden wirkt». Nyilvánvaló, nem a progressiv, hanem regressiv assimilatióról beszél az iró. A zavar onnan van, hogy a kifejezés alapjául hol az írott, hol az élő szó szolgál; az assimilatió pedig cselekvő meg szenvedő értelemben (hasonulás, hasonítás) is vehető. 43. Ha van is progressiv irányú umlaut, mint az északi germánról Noreen állítja, az nagyon csekély kiterjedésű és egyáltalán nem közös germán jelenség; leginkább csak a keleti óskandináv nyelvjárásokban észlelte Noreen (Altschwedische Gramm. 96. §.). Ezen nagyon is jelentéktelen eseteket nem tekintve, általában ki lehet mondani, hogy a germán- és germ.-tól leszármazott nyelvek umlautja a hangsúlyos tőmagánhangzó hasonulása egy következő hanghoz: \gasti-gesti, tehát regressiv, hátraható irányú az áthasonítás. 44. Összehasonlítva a magyar, vogul, osztják és török nyelvek vocalharmoniájával (mert ezekben a nyelvekben van legtökéletesebben kifejlődve), azt látjuk, hogy ez rendesen progressiv irányú áthasonítás -eredménye, vagyis nem az ejtés anticipatióját mutatja, hanem azt, hogy a szó első magánhangzója magához hasonította a következőket: ckő-vel, fá-val\ Szinnyei József legújabban, 1910-ben megjelent kis könyvecskéjében (Finnisch-ugrische Sprachwissenschaft. Sammlung Göschen) az e kérdésre vonatkozó jelenlegi eredményt így foglalja össze (47. o.): «Die Vokalharmonie ist das Ergebnis einer meistens vorschreitenden Ausgleichung der vorderen und hinteren Vokale». Tehát a finn-ugor és török magánhangzóilleszkedés sem mindig előreható, hanem csak legtöbbnyire (meistens). Jelen összehasonlításunkban csak a magyar nyelvre fogunk szorítkozni, mert a finn-ugor nyelvek közt ebben van legtökéletesebben kifejlődve a hangrend (Szinnyei i. h.): «Am besten entwickelt ist sie im Ungarischen». 45. Mindenekelőtt szükségesnek tartom kiemelni azt a tényt, hogy ép az a hang, melynek a germán nyelvekben legerősebb áthasonító ereje van, az i-hang, a finn-ugor hangrendben indifferens, közömbös ; sem nem hasonul, sem következetesen nem hásonít (Szinnyei i. h..): «Man findet viele Fälle, wo gewisse vordere Vokale (e e, i i) in hintervokalischen Wörtern vorkommen» és «Die ungarischen und finnischen Suffixe mit i, i haben keine hintervokalische Form». Mi lehet oka ezen feltűnő különbségnek, mely a germán-német i és a fínn-ugor-magyar i nyelvtörténeti viselkedése közt van? Talán abban rejlik ennek oka, hogy valószínűleg lényeges különbség van a két nyelvcsoport egész magánhangzórendszerének physiologiájában, sőt lényeges különbség lehet e nyelvek összesejtési alapsajátságai (articulationsbasis) közt.
