Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre
Az umlaut fogalmának fejlődése
hangot kimondjuk, mindig más lesz azon a-hang, miként apró árnyalatokkal mindig más lesz az a-betű is, ha százszor is írjuk le. így indult meg a magánhangzók umlautja a lehető legcsekélyebb különbözettell és fejlődött a lehető legkisebb lépésekben. Ugyanígy vélekedik Sievers is (Phonetik 5 727. §.) Egyébként maga Wundt czáfolja meg ezen fönt idézett állítását az 'Indogerm. Forschungen legújabb füzetében (XXVIII. 3. füz. 212.) Megtámadja itt a PL. Paul által fölállított nyelvtörténeti 'princípiumokat és több ilyen, Wundt szerint kétséges alapelv fölsorolása után így folytatja: jede Veränderung der Sprache hat einen lokal und individuell beschränkten Ausgangspunkt. Diese Sätze (mert Wundt előzőleg több ilyent sorolt már föl) sind aber offenbar Hypothesen, und zwar, wie ich glaube, sehr unwahrscheinliche Hypothesen.» Ugyancsak e lapon 10—15 sorral utóbb szemükre hányja a nyelvészeknek, még pedig roszszalólag a következőt : «Nur die Linguisten sind gelegentlich so weit gegangen, jede Neubildung oder Wandlung in der Sprache auf ein einziges Individuum zu beschränken.» Hasonló szellemben nyilatkozik i. h. 217. o. Nem tartozik hozzám eldönteni, mely nyelvi elváltozások indultak ki egyes egyénektől, de annyi bizonyos, hogy az assimilatiók, Wundt «kontaktwirkung»-jai nem indultak ki egyes egyének elszólásaiból «...die uns bei den Erscheinungen des sogenannten Versprechens' entgegentreten», (Die Sprache 2 I, 417. o.), mint ezt maga is megengedi id. folyóirat XXVIII, 217. old. közepén. 3<>. Paul a lassankint! hangváltozások általános kérdéseinek tisztázásával az umlautnak fogalmát is mindinkább világosabbá tette. Itt különösen kiemelendő még, hogy Paul mutatott rá azon téves fölfogásokra, melyek főleg a hangeseréket is létrehozó hangváltozásokról voltak és vannak elterjedve : Prinzipien 4 57 : «Einer der gewöhnlichsten Irrtümer, dem man immer wieder begegnet, besteht darin, dass eine in einem langen Zeiträume durch massenhafte kleine Verschiebungen entstandene Veränderung auf einen einzigen Akt des Bequemlichkeitsstrebens zurückgeführt wird « » Man sagt z. B. wenn ein tönender Konsonant in den Auslaut tritt, so wird er in dieser Sprache zu dem entsprechenden tonlosen (vgl. mhd : mide— me it, ribe— reip), als ob man es mit einer jedesmal von neuem eintretenden Veränderung zu tun hätte...» Alkalmazva e helyreigazítást az umlaut-ra, Paul azon téves nézetek ellen is szól, melyek az umlaut-ot minden egyes esetben külön-külön végbemenőnek képzelik, mintha pld. mindig gast sing-ból umlaut utján kellene a gaste többest képezni. Umlauton tehát nem szabad esetről-esetre föllépő hangcserét érteni, hanem lassankinti hang átalakulást, mely átalakult hang a maga szóformáiban az át nem alakulttól teljesen függetlenül tovább öröklődik. Gäste (gasti) szóban ezen
