Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

szellemi műhelye, viszont más hivatott tekintélyek, mint pl. Paulsen szerint meg kell védeni az egyetemen a tanárképzés jogait a tudósképzés ellenében («die Rechte der Lehrerbildung gegen die Gelehrtenbildung zu schützen»). Amazok még az egyetemi seminariumokat is tudományos szakseminariumok jellegével kívánják fönntartani, mert szerintök bármiféle gyakorlati képzésnek az egyetem körén kívül kell esnie; emezek ellenben az egyetemi seminariumokat gyakorlatiasabb irányúvá akarják tenni, még pedig egyenesen a tanárképzés czéljára; vannak olyanok is, kik ugyanezen czélra magán az egyetemen külön paedagogiai seminariumot követelnek (a minő pl. Budapesten is van az egyetemen). Ez ellen amazok azt vetik, hogy eleven iskolai gyakorlat nélkül nem sokat ér, s némelyek még az egyetem mellett külön szervezett gyakorlóiskolát sem tartják czélravezetőnek (pl. Willmann), kis köre miatt és a nyilvános rendes iskolákétól mégis csak elütő jellege miatt. Különösen sok a panasz a német egyetemek ellen a tudósképzés túlhajtása miatt, maguknak a németeknek részéről is. így különösen az ú. n. speciális collegiumok ellen kelnek ki, mert sok helyütt ezek már nagyon is aprólékos dolgokkal foglalkoznak; a seminariumi gyakorlatokon pedig több esetben az egyetemi tanár valóságos napszámos munkát végeztet a hallgatókkai, s arra is van példa, hogy némely szakban az egyetemi tanár csak a maga egyéni fölfogásának ismeri el jelentőségét, úgyhogy már nem is a tudománynak, hanem a maga személyes irányának nevel hívőket. Ennek az egyoldalúrendszernek s a tudósképzésre irányuló szervezetnek az a következménye azután, hogy mihelyt a tanári vizsgálatot letették az egyetemi hallgatók, mindjárt szétválnak az útirányok, s csak keveseknek jut az a sors, hogy azontúl is tisztán és teljesen a tudománynak éljenek; a legtöbb egyetemi hallgató a köztisztviselői, gyakorlati tanári pályára lép, s a mint az egyetemből az iskolába kerül : egészen új világ tárul elébe, s tátongó ürt érez egyetemi tanulmányai, s az iskolás fiúknak előadandó ismeretek s különösen ezek közlésének módja közt. Űj tanulásra van szüksége, s még szaktudása is módosul, vagy olykor még gyarapszik is a gyakorlat útján. Mindezen bajok és hiányok miatt a német nagy iskolai értekezlet (1890.) már sürgette az egyetemeken, jelesen a bölcseleti karon az általános, összefoglaló előadások tartását. Minálunk, illetékes és tekintélyes tanlerfiak ítélete szerint, szintén megvannak ezek a bajok. Egyetemeinken Kármán M. szerint a német szervezetnek félszeg utánzata található.

1 Szerinte egyetemi életünknek nincs hagyománya s működését tudatos czélszerűség nem szabályozza. Kármán már 1875-ben hangoztatta, hogy a philosophiai kar elé alig tűzhető magasztosabb czél, mint a nemzet oktatásügyének szolgálata. 1 Id. m. II. k. 392. 1.