Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

riadót fúvatott; csendes dallamával pedig visszaterelte őt a lakomához,

1 fme, ily ereje van a gyakorlatnak mind a zenére, mind a gymnastikára vonatkozólag a czél elérése végett! Minthogy már említést tettem a versenyekről s a velők járó koszorúkról: biz' azok, ezer szenvedés árán, minden módon megedzett erővel, vagyis a testgyakorlati dolgokba beleizzadva, számtalan ütleget szenvedve s élelemből is nem a legjobb félében részesülve, hanem csak olyanban, a minő ott kijár, — szóval, hogy hosszasan ne beszéljek, oly tengődés közepett, hogy egész, verseny előtti életök folytonos készület az igazi küzdelemre : végre aztán kilépnek a pályatérre nekivetkőzve s a veszedelmek torkában minden erejöket kifejtik, csak hogy vad olajfa-, vagy zeller-koszorút (Nemeában és Isthmosban) v. más hasonló dolgot kapjanak s a kikiáltó őket hirdesse ki győzteseknek. — Már most minekünk talán elég lesz álomszerű és gondtalan életet élni s csupán félkezünket nyújtani ki ama pályadíjak után, melyek számra is, nagyságra is oly csodálatra méltók, hogy nyelv ki nem mondhatja? Ilyenformán a könnyű élet volna az igazi értékes emberi élet, s a (tétlen) Sardanapalos,

2 vagy még inkább Margites vinné el a boldogság első koszorúját, pedig sem szántás-vetéshez, sem ásáshoz, sem egyéb hasznos munkához nem értett, miként Homéros festette, — ha ugyan a Homérosé a róla szóló munka.

3 Nem helyesb-e a Pittakos (= a 7 bölcs egyike) mondása, mely szerint nehéz dolog deréknek lenni? hisz csak sok munka és szenvedés árán adatik részesülnünk ama javakban, a melyeknek mássá, mint föntebb mondottuk, emberi javak közt nincsen. Nem szabad tehát renyhéknek lennünk, sem ama nagy reménységünket rövid létű könnyelműségért elcserélnünk, hacsak nem akarunk szégyen és bűnhődés martalékai lenni — nem épen itt az emberek között, ámbátor az sem csekélység okos emberre nézve, hanem bizonyos fenyítő helyeken akár a föld alatt, akár egyebütt a világmindenségben. Olyannak ugyan, a ki akaratlanul vét a kötelesség ellen, majd csak meglesz a bocsánata az Isten előtt; de a ki készakarva választja a rosszat, arra nem lesz irgalom, hogy százszorosan is el ne vegye büntetését. IX. Mit tegyünk hát? mondhatná valaki. Ugyan mit egyebet, mint hogy a lélekre fordítsuk minden gondunkat, a többi dolgot pedig mellőzzük. Vagyis ne szolgáljunk a testnek, csak épen a mennyire szükséges, hanem a léleknek kell adni a legjobb (= első) részt olyképen, hogy 1 Elbeszéli Plutarkhos Sándor vitézségéről szóló értekezésében 2, 4. 2 Assyriának utolsó királya (uraik. 668—626. Kr. e.), az ókori íróknál (Cic. Tusc. disp. V, 35. stb.) emlegetett renyhesége s elpuhultsága miatt. 3 Csak 3 sor maradt fenn ama botor (margos=amens) emberről szóló költeményből, a melyben Aristotelés a vígjáték csíráját látta. Utoljára Ludwich káriai Pigrésnek tulajdonította a «Margites» cz. komikus epost.