Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

hasznos, ha ilyen példák jutnak eszébe az olyan embernek, a kit harag tart megszállva ! Mert nem kell ám a tragoedia

1 szavára adni, a mely szerint az ellenség ellen a harag fölfegyverzi a kezet ! Ellenkezőleg, haragunkban föl sem szabad indulni, vagy ha nehezünkre esik valami, mindenesetre a józan észt, mint valami féket, rávetve, korlátok közé kell szorítani haragunkat, hogy szabadon ne csaponghasson. De térjen vissza beszédünk a dicsérendő tettek példáihoz. Sókratést, Sóphroniskos fiát, valaki megrohanva durván arczul ütötte ; Sókratés nem állt ellen, hanem engedte az őrjöngőt, hadd töltse dühét mindaddig, míg egész arcza föl nem dagadt s csupa seb nem lett az ütésektől ; mikor aztán felhagyott a veréssel, mondják, Sókratés nem tett egyebet, mint ráírta a saját homlokára, miként a szobrász a maga művére : egy valaki tette ; — csupán ezzel védekezett. Ily példákat, melyek a mieinkhez nagyon hasonlatosak, szerintem hasznos dolog követni főkép olyanoknak, a kik a ti korotokban vannak. Hisz Sókratésnek ama tette édestestvére azon parancsunknak, mely szerint az egyik állkapczánkra verőnek oda kell nyújtani a másikat is ; — csupán ennyire kell védekezni ! Periklésnek vagy Eukleidésnek föntebbi példái pedig hasonlítanak ahhoz a parancshoz, mely az üldözések tűrését s mások haragjának szelíd elviselését rendeli, valamint ahhoz, mely azt kívánja, hogy ellenségeinket ne átkozzuk, hanem jót kívánjunk nekik; a ki t. i. amazok nyomán részesült oktatásban, a keresztény parancsokra nézve sem fog elcsüggedni, mintha lehetetlent kívánnának. Nem mellőzhetem Nagy Sándor példáját sem,

2 a ki rabul ejtvén Dareios leányait, pedig csodaszépeknek híresztelték előtte, még tekintetére sem méltatta őket, mert úgy vélekedett, hogy nem volna szép, ha asszonyok győznék le őt, a ki férfiakon győzedelmeskedett. Ez a példa egyezik azzal a parancsunkkal, hogy a ki asszonyra néz kéjvágyból, ha valóban nem követ is el házasságtörést, már az által, hogy vágyat engedett fogamzani magában, nem ment a bűntől. Hát még Kleiniásnak, Pythagoras meghittjei egyikének, a példája!

3 Erről meg szinte bajos elhinni, hogy puszta véletlenségből egyeznék a mi felfogásunkkal s nem inkább, hogy szándékosan követett minket. Ugyan mit is mívelt? Mikor eskü árán elkerülhette volna három talentom elvesztését, kész volt inkább fizetni, mint esküt tenni; pedig nem akart hamisan esküdni, — meglehet, azért, hogy hallott arról a parancsról, mely tiltja nekünk az esküvést.

4 1 Valószínűleg az Euripidésnek tulajdonított Rhésosból : 84. sor. 2 Plutarkhos több helyütt (Alexandr. 21—2. f. stb.) s utána Arrhianos Anab. IV., 19. 3 Az esetet közli Jamblichos Pythagoras életében, 28. fej. 4 A szentatyáknál néha előforduló, túlzott felfogás. Az egyezésekből való hamaros következtetés is sajátjok, különösen az ú. n. őskinyilatkoztatásra.