Dr. Zoltvány Irén: A Pannonhalmi Főapátsági Főiskola évkönyve az 1910-1911-iki tanévre

VI. De a többiek is mind, a kiknek valami hirök van a bölcseség terén, már aztán akár nagy, akár csekély, erejökhöz képest az erény dicséretét hangoztatták ; ezeknek tehát nemcsak hitelt kell adnunk, hanem azt is megkisérlenünk, hogy tanításukat életünkkel megvalósítsuk. Ugyanis a ki azt a bölcseséget, melyet mások puszta szóval hirdetnek, tettel is megerősíti : ,Az olyan ember igazán okos, a többi meg árnyék gyanánt ugrál ide-oda'.

1 Szerintem szakasztott ilyen eset volna az, ha egy festő valami csodaszép embert festene s maga épen olyan lenne véletlenül, a milyennek azt a képet festette. Ellenben a ki fennen hirdeti ugyan az erényt s hosszú dicsériádákat zeng róla, életében pedig az élvezetet a mértékletességnek, a kapzsiságot a jognak eléje helyezi : az ilyen mit sem különbözik a színészektől, a kik a színpadon majd királyok, majd fejedelmek képében járnak föl-alá, holott sem nem királyok, sem nem fejedelmek, de még csak nem is szabadszületésű emberek. No meg úgy-e bizony zenész-ember nem szereti, ha nincs jól hangolva a lantja, vagy a karnagy sem, ha rossz a karnak az összhangja: hát akkor valamelyikünk talán önmagával fog ellenkezni s beszédeivel egyező életet nem akarna megvalósítani? hanem inkább Euripidésszel (Hippolyt. 612.) kész azt mondani: «nyelvem ugyan esküt tett, de eszem nem tett», szóval inkább csak látszani akar jónak, nem lenni? Pedig az már az utolsó foka az igaztalanságnak — ha ugyan Platónra adhatunk —, mikor valaki igaznak akar tartatni, de valóban nem az. VII. Azon mondásokat tehát, melyek erkölcsös intelmeket tartalmaznak, a jelzett módon fogadjuk. Mivel pedig a régiek jeles tettei vagy az emlékezet folytonossága útján, vagy a költők és történetírók műveiben megőrizve maradtak ránk: azt a hasznot se mellőzzük, a mely ezekből meríthető. így például Periklést

2 a népgyűlésről jövet valaki egész hazáig kisérte szidalmak közt, az meg oda sem figyelt rá, s egész nap folytatták — az egyik a kíméletlen gyalázkodás záporát, a másik meg a vele-nemtörődést, este aztán a sötétben nagy ügy gyei-bajjal távozót Periklés fáklyával kisérte el, hogy a bölcshöz illő nyugalomban való edződésnek alkalma kárba ne veszszék. Máskor meg az történt, hogy megarai Eukleidést

3 egy haragosa halállal fenyegette s megesküdött rá, hogy végre is hajtja; az viszont arra esküdött, hogy akármiképen, de kiengeszteli őt s megszünteti neheztelését. Már most mily 1 Valószínűleg Homéros (k, 495) után. 3 Plutarkhos Perikléséből 5. fej. Történelmi isk. könyveink is el szokták mondani (Márki, Szigeti stb.). 3 Sókratés tanítványa s a megarai bölcseleti iskola alapítója. Ezt a históriát Plutarkhos tartotta fenn a harag fékezéséről irott művében 14. fej.