Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

csúnapokon — fölkeresik s ott bűnbánó lélekkel szentgyónást és szentáldozást végeznek. IV. Sándor 1256-ban kiterjesztette ezt az engedélyt Szt Márton ünnepének egész nyolcadára s a zarándokok már egyévi és negyvennapos búcsút nyerhettek. Mikor III. Mikós apát 1320-ban Avignonban járt, a búcsús napok számát „saját lelke üdvösségére s a hivők buzgóságának növelésére" nagyon megszaporíttatta. A búcsúnyerés lehetőségét az Űr Jézus, Szűz Mária, az apostolok, a magyar szentek (István, Imre, Gellért, László, Erzsébet, Margit), Szt Benedek és Skolasztika s mások ünnepeire is kiterjeszttette. Valóban szent helynek tekintették Pannonhalmát azok a hivők, akik ott kívántak temetkezni s az az V. István is, aki ájtatoskodás céljából, „causa devotionis" zarándokolt oda. A bencés zarándokhelyek egyik leghíresebbje a bátai apátság volt, melynek Szentvér-ereklyéje nagy tömegeket mozgatott meg. A Szentvér-kultusz eredete — úgy látszik — a koraközépkorig vezethető vissza, amikor a VIII. század vége felé a montecassinói Paulus Diaconus megírta Szt Gergely életrajzát. E szerint a pápának látomásban megjelent a „Fájdalmak férfia", a „vir dolorum" s az átváltoztatott Hostia vérezni kezdett, amikor a S. Croce-templomban misézett. Később megfestették a „Fájdalmak férfia" képét s a S. Croce-ban helyezték el. Mivel a Rómába zarándokló búcsúsoknak ezt a templomot is föl kellett keresniök, valószínűleg onnét terjedt el annak ismerete. Bizonyára ebben a tekintetben is nagy jelentősége volt az 1300-ban rendezett első szekuláris „szentév"-nek, melynek során sok zarándok szemlélhette a „Fájdalmak férfiá"-t és hallhatta annak történetét. A magyarok — az Itáliában hadakozó Nagy Lajossal az élükön — az 1350. évben tartott szentéven vettek részt tömegesebben. Ilyenformán lett általánossá a Szentvér vagy a vérző Hostia kultusza a későközépkorban; virágkorát a XIV. század első felére tehetjük. A kultusz magyarországi ismeretét mutatja, hogy János szekszárdi bencés 1323-ban a svájci Vingart Szentvér-kolostorába kívánt átlépni. A Pannonhalmának adott 1374. évi nádori oklevélben szintén a „Jézus Krisztus drágalátos vérével megszentelt templomok"-ról olvasunk. Hogy a bátai Szentvér-ereklye kultusza mikor alakult ki, pontosan meg nem mondható, de az bizonyos, hogy a XV. század elején már közismert volt. A boszniai hadjáraton török fogságba került s onnét kiszabadult Garai János 1415-ben ezért zarándokolt el Bátára s örök emlékezetül ott hagyta vasbilincseit. A kultusz tárgya egy későbbi, 1434-ből való pápai bulla 37« 579