Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

Befejezés • A múlt és jövő határán

BEFEJEZÉS A MÚLT ÉS JÖVÖ HATÁRÁN A SZERZETES, A BENCÉS ÉLET „KORSZERŰ MEGÜJlTÁSÁ"-NAK PROBLÉMÁJA XXIII. János pápa 1962. október 11-ére azért hívta össze a II. vatikáni zsinatot, hogy foglalkozzék korunk és Egyházunk legégetőbb kérdéseivel, hogy határozza meg, hogy a mai világban és a mai emberek között szóval és tettel miként kell hirdetni Krisztust s az Ö evangéliumát. Ezt az „aggiornamento"nak, korszerűsítésnek nevezett célkitűzést a hamarosan bekövetkezett halála miatt XXIII. János inkább csak meghirdetni tudta, mint megvalósítani. Az 1963. június 21-én utódjává választott VI. Pál azonban magáévá tette elődje elgondolását s így a zsinat zavartalanul folytathatta munkáját 1965. december 8-ig, az ünnepélyes bezárásig. A zsinat 16 konstitúcióban, illetőleg dekrétumban foglalta össze a tárgyalt problémákat s az azokra adott megoldásokat. Természetes, hogy mindezek a határozatok — így a liturgia formája, a papok, a hivők, az ifjúság irányítása, a missziók fejlesztése, a keresztény egyházak egyesítése, az Egyház élete korunk társadalmában — közelről érintenek ugyan bennünket mint katolikusokat, mint szerzetesek mégis az Egyházról és a szerzetesség korszerű megújításáról szóló rendelkezésekkel állunk a legszorosabb kapcsolatban. Az Egyházról szóló dogmatikus konstitúció ugyanis a szerzetességről is tárgyalt meghatározva annak helyét és szerepét az Egyház szervezetében. Hangsúlyozta a zsinat, hogy a tisztaságra, szegénységre és engedelmességre fogadalmat tett szerzetesek föladata, hogy egyrészt a „világ"-tól elszakadva hivatás- és állapotszerűen Isten felé forduljanak, másrészt szavukkal és példájukkal igyekezzenek a ,,világ"-ot Istenhez vezetni. Szerzetesi életükkel az igazi keresztény életet vetítsék a hivők és a világ elé, jelenítsék meg Krisztust az emberek számára. A zsinat VII. határozata, a „Perfectae caritatis" kezdetű dekrétum aztán már kizárólagosan és részletekbe menően fog-925