Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet
IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit
A templomi éneket és zenét az egész századon át világi egyének, civil karnagyok vezették s ők végezték a növendékek eziranyú kiképzését is. S az szintén kor jellemző tünet, hogy Czinárék a 40-es években foglalkoztak a maurinus missale átvételének gondolatával is. Mikor azonban az ügyben a maurinusok utódjának gondolt solesmesi bencéseket is fölkeresték, még csak választ sem kaptak a római liturgia egyeduralmát propagáló francia rendtársaiktól. Am az utolsó világi karnagy (1882 —1925), Krégczy Ede már készségesen alkalmazkodott az új egyházzenei irányzathoz s az előtte még általános polifon ének mellett jelentős teret engedett a folyton erősödő gregorián törekvéseknek is. A lassanként kialakuló apátsági konventek létszáma kicsi volt s nagyobb részt az is beteg és öreg rendtársakból állott. Ezért azokban a rendszeres közös zsolozsmát nem is szervezték meg. A rendházakban — némi változtatással — kezdetben a főmonostori kórusgyakorlatot igyekeztek követni. A matutínumot és a laudest anticipálták s így reggel 4^kor a hórákkal és a félórás elmélkedéssel kezdték a napot. A vesperást és a kompletóriumot magánúton, külön-külön végezték. A nagy szellemi munkával terhelt rendtársak azonban nem sokáig bírták ezt a napirendet s az 1816-ban, majd az 1822-ben tartott káptalan gyökeres változtatásokat eszközölt rajta. De a közös istentisztelet, a kórus kevésre becsülése is látható abból, hogy azóta a zsolozsmából csupán a kompletóriumot végezték együtt, ami után negyedórás lelkiismeretvizsgálat következett. Kovács főapát 1831-ben már csupán azt kívánta, hogy a x/ 2 6-kor mondott konventmise alatt elmélkedjenek, este 9-kor pedig közösen végezzenek esti imát és lelkiismeretvizsgálatot. A hanyatlás elérkezett mélypontjára, amikor 1848-ban megszűnt a konventmise, a közös elmélkedés s a század második felében már sokszor a közös esti imát is hiába sürgették. így rendházainkban is „a vallás magánügy" lett — az individualizmus ebben a tekintetben is elérte végső kifej lését. Am a magyar kongregáció nem maradt meg ezen a mélyponton. Bár az 50-es évek elején alakult pannonhalmi „spirituális unió" Jób Tóbiás, Mann Emilián, Ballay Valér és mások részvételével szélesebb körű eredményt még nem tudott fölmutatni, azt mégis jelezte, hogy az adott viszonyokkal nincsenek megelégedve és többre, magasabbra vágyakoznak. A velük azonos fölfogású Kruesz főapát aztán tudatosan, de a lehetőségekhez alkalmazkodva törekedett a nemesebb lelkület kialakítására. -882