Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

Lágnézetet is. A politikai hatóságok által irányított és ellenőrzött központi, majd egyházmegyei papnevelő intézetek évtizedeken át protestáns, galhkán, febroniánus és janzenista eszméket ojtottak az egymást követő papi nemzedékek lelkébe. így történt, hogy amikor az egyébként buzgó Szepesy Ignác erdélyi püspök 1822-ben egyházmegyei zsinatot tartott s annak janzenista és etatista szellemű rendelkezései Róma tudomására jutottak, a szentszék azok visszavonását követelte. A püspök erre késznek is nyilatkozott, „ha a Fölség megengedi". Ennek következtében Szepesy 1827-ben kénytelen volt erdélyi püspökségét elcserélni a pécsivel — a kormány viszont 7 évi széküresedés után 1838-ban éppen ővele akarta betölteni az esztergomi érsekséget. Ez ;a terv Szepesy halála miatt ugyan nem valósult meg, de a következő jelölt, Kopácsy József veszprémi püspök is hasonló gondolkozású férfiú volt. Bár ő féléven át vonakodott elfogadni az érseki kinevezést, az 1839 elején mégis megtörtént. Akkor viszont egy névtelen följelentés ugyancsak a janzenizmus vádjával illette Rómában az új érseket. Az így megindult vizsgálat során Kopácsy — főleg a múltra vonatkozóan — elismerte a vád alaposságát, de azt is ajánlotta a szentszéknek, illetőleg a bécsi nunciusnak, hogy a püspökj elölt eket ebből a szempontból is vessék szigorúbb vizsgálat alá ... De még ilyen püspökökben is hiány volt, mert a kormány sok püspöki széket — hogy azok javadalmát a kincstár élvezhesse — éveken át betöltetlenül hagyott. Például 1799-ben az esztergomi érsekséggel együtt 10, 1848-ban az esztergomi és egri érsekségen kívül 4 egyházmegye állott főpásztor nélkül, az ország főpapi állása pedig a XIX. század első felében (1799— 1847) 28 évig volt gazdátlan. Ha viszont ilyen volt a papság nevelése, irányítása és ellenőrzése, akkor könnyen érthető a vallás-erkölcsi élet lazulása, hanyatlása. A káptalanok a közös zsolozsma végzését elhanyagolták, a papok hétköznapi miséje mellett sokszor a breviárium is elmaradt. A vallásosság csökkenésével természetszerű kapcsolatban állott az erkölcsiség megfogyatkozása. A korszellem minőségére jellemző, hogy 1792-ben Kaunitz Vencel kancellár, 1848-ban pedig Kossuth Lajos jelentette ki, hogy a maga részéről csak helyeselni tudja a celibátus megszüntetését. De a szerzetesség élete sem nyújtott vigasztalóbb képet. A jozefinista egyházpolitika évtizedekre elszakította a szerzeteseket Rómától és rendi központjaiktól s így náluk is hiányzott az a tekintély, mely szabályaiknak megfelelő életre késztethette