Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

Paulo és Rio-de-Janeiro viszont kivette részét a közoktatás és a pasztoráció munkájából is. Az utóbbinak 250 elemi, 800 középiskolás növendéke és 40 000 hivője volt 1965-ben. Azáltal, hogy 1907-ben elvállalta az 50 000 lelket számláló északbrazil Rio Branco missziós terület gondozását, megteremtette az alapot nullius-kiváltsága számára. Guéranger solesmesi kongregációja, liturgikus élete és működése; spirituális irodalma A XIX. században létesített új szellemű kongregációk ismertetését a solesmesi vei kezdjük. Alapítója, Guéranger Prosper, nem kívánt sem az ezeréves egyetemes, sem a francia bencés (clunyi, maurinus) hagyományokhoz csatlakozni, hanem közvetlenül a forráshoz, a Regulához, Szt Benedek eredeti gondolatvilágához igyekezett visszatérni, abból akart meríteni. Guéranger a világtól való elfordulás, az önmegtagadás, az Isten felé tekintő szemlélődés és a zsolozsmázás, az „opus Dei" eszméit törekedett megvalósítani és intézményesíteni. A Regula XLIII. fejezetének „nihil operi Dei praeponatur" — az istenszolgálatnak semmit eléje ne tegyenek — rendelkezése ragadta meg lelkületét. S valóban Guéranger s rajta keresztül Solesmes és kongregációja legjellegzetesebb vonása az istentisztelet szeretete és ápolása lett. Nemcsak akkor foglalkozott liturgiával, amikor imádkozott, hanem akkor is, amikor dolgozott, mert tudományos kutatásának és irodalmi működésének legnagyobb része is arra vonatkozott. A solesmesi élet igazi liturgikus mozgalmat jelentett, mely a bencés szerzetességen s az apátságot nagy számban látogató hívőkön túlmenően az egyetemes Egyházra is jelentős hatást gyakorolt. Tudjuk, hogy a tirienti zsinatot követő évtizedekben rajta voltak, hogy visszatérjenek a Szt Gergely-féle hagyományokhoz. Az 1568-ban kiadott Római breviárium és az 1570-ben megjelent Római misekönyv szerkesztői tudatosan törekedtek arra, hogy a megreformált római liturgiát egyetemessé tegyék. Aztán arra is törekedtek, hogy a gregorián éneket megjavítsák, restaurálják. Ám az egységesítő szándék sikere csak részleges és átmeneti jellegű volt, mert a XVII.—XVIII. században új helyi és nemzeti liturgiák kezdtek kialakulni — a gregorián ének pedig az 1614/15-ben a római Medici-nyomdában kiadott „Medicea"-szertartáskönyvek nyomán helytelen formában élt tovább. A romanticizmussal kezdődő XIX. század tényleg „saeculum -846