Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

ruzsálemi Elszenderülés (Dormitio), a svájci Bouveret apátsága, a belga Chevetogne, a mexikói Cuernavaca és az északamerikai Elmira perjelsége. Egyházjogi szempontból az összes kolostorok exemptek lettek, azaz mentesültek az egyházmegyés püspökök joghatósága alól. Ezen fölül a régi 8 európai nullius-apátság (Montecassino, Subiaco, Cava, Montevergine, a római Szt Pál, Monteoliveto, Einsiedeln, Pannonhalma) után 8 tengerentúli kolostor (Belmont, Münster, Rio-de-Janeiro, Pietersburg, Peramiho, Ndanda, Tokwon, Ű j -Nursia) vezetője is megnyerte a jogot, hogy mint Ordinarius egyházmegyét szervezzen, melynek papjai és hivői fölött főpásztori joghatóságot gyakorol. Hasonlóképpen a régi főapátságok, archiabbatiák (Montecassino, Pannonhalma) mellett a Szentszék újabban is kitüntetett egyes alapító kolostorokat — Beuront, St Ottilient, St Vincentet, St Meinradot — ezzel a címmel. Amint azonban nem mindegyik nullius-apát rendelkezik püspöki ordóval, éppúgy a főapátok sem minden esetben prézesei, elnökei kongregációjuknak. A mondottakból látható, hogy a bencés szerzetesség egymástól többé-kevésbé független kolostoraiban, azok külön családi közösségében éh sajátos életét. Ezek az önálló kolostorok azonban — hogy szükség esetén egymást anyagiakban és erkölcsiekben könnyebben segíthessék — nagyobb egységekbe, kongregációkba tömörültek. Ám a kétféle egység különbségét mutatja, hogy míg az apáti állások — az angol és az olivetánus kongregációt kivéve — életfogytiglanra szólnak, addig a kongregációk elnöksége rövidebb ideig, rendszerint 4—6 évig tart, hacsak nincs kapcsolatban valamelyik apáti székkel. A kongregációk befelé azonos vagy legalábbis rokon életformát igyekeznek kialakítani, kifelé pedig pl. római procuratoruk személyében közös képviseletet tartanak fönn. Az egyetemes rendi egységet a XIII. Leó által kívánt „abbas primas"-i állás és az Anselmianum reprezentálja A szervezeti fejlődés újabb állomása következett el, amikor a XIX. század vége felé a legfölsőbb helyről jelentkezett az óhaj, illetőleg törekvés, hogy a bencés szerzetesség is — mint pl. a jezsuita, domonkos, ferences — római központi vezetés alá kerüljön, „rend"-dé alakuljon. Ez a gondolat XIII. Leó pápának abban a levelében tűnt föl először, melyet 1887-ben Dusmet József volt palermói bencés, majd catanai érsekhez intézett. A terv megvalósítására 1893-ban került sor. Miután az új An-369