Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

Fontenelle a kanadai St Benoit du Lac s az Amerikába került magyar bencések a kaliforniai Woodside-perjelségét szervezték. Közülük eddigelé Newton, St Benoit du Lac és Washington konventje tudott apátsággá fejlődni. Korunk legnagyobb hódítását kétségtelenül az Egyesült Államokban végezte a bencés szellemiség. De szerényebb méretekben a többi világrészekben is otthonra talált. A délamerikai Venezuelában a caracasi kolostort a német St Ottilien, Columbiában Medellint a spanyol Monserrat, Argentínában a nino-diosit a francia Belloc, a buenos-airesit a spanyol Silos, a siambonit Nino Diós szervezte (1954). A mexikói kolostor, Cuernavaca 1950-ben, a trinidadi pedig 1912-ben létesült. Azt, hogy a túlnyomó részben katolikus lakosságú Délamerika mentalitása mennyire nem kedvez a belülről való szerzetesi és általában az egyházi fejlődésnek, már Brazíliával kapcsolatban említettük. így érthető, hogy ezen délamerikai perjelségek közül csupán Nino Diós, S. Trinidad és Buenos Aires jutott apátsági rangra. Gyökérverés Afrikában, Ausztráliában és Ázsiában Afrika legnagyobb részét a XIX. század folyamán különböző európai népek — angolok, franciák, belgák, olaszok, spanyolok, portugálok — gyarmatosították s a lakosságnak kb. % része ke* rült uralmuk alá. A 80-as években Németország is hatalmas gyarmatokat szerzett Kamerunban és Keletafrikában — az elvesztett I. világháború következtében azonban le kellett mondania róluk a győztesek javára. A gyarmatosító államok területük és munkaerejük kizsákmányolása mellett általában rajta voltak, hogy a bennszülött néger népek kultúráját emeljék. Azért szívesen vették a misszionáriusok közreműködését, akik lelki, szellemi és testi vonatkozásban is gondozásba vették az általuk elérhető primitív műveltségű törzseket. Bár a gyarmatosítók kifejezetten nem kívánták, hogy a misszionáriusok az ő anyagi és hatalmi érdekeiket képviseljék, működésüket mégis figyelemmel kísérték s arra törekedtek, hogy azok lehetőleg saját országuk papjai és szerzetesei közül kerüljenek ki. A szinte kizárólag pogány és mohamedán őslakosság térítése nagy és nehéz munkát jelent az Egyház számára. A szentszék 1818-ban óriási területet bízott az angol bencésekre, mely magában foglalta a Mauritius szigeteket, Madagaszkárt, Délafrikát és egész Ausztráliát. Természetes, hogy ezen enormis föladat megoldására képtelenek voltak s nem is tudtak maradandó -826