Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

bencés intézményeket, kolostorokat alapítani. A madagaszkári ház fönntartására aztán a francia Pierre-qui-Vire vállalkozott, a maroccóit pedig En Calcat látja el. A belga állam 1910-ben arra kérte St André apátságát, hogy vállalja el Belga-Kongó délkeleti részének, Katangának a misszionálását. A belga bencések — Róma hozzájárulásával — Kanseniában perjelséget szerveztek s ez lett a katangai apostoli prefektúra, illetőleg vikáriátus központja. Katanga nyugati szomszédságában, a portugálok által gyarmatosított Angolában a portugál singevergai bencések dolgoznak — ők vezetik a silva-portói püspökséget. Miután 1919-ben Kamerunt jogilag is elvették a németektől, st ottilienieknek távozniok kellett onnét. Helyüket a svájci Engelberg bencései vették át s ők folytatják a bennszülött papság nevelését Yaoundában és Otelében. St Ottilien ezek után Natalban vállalt új föladatot, ahol megszervezte és vezeti az eshowei püspökséget. Az eddigi esetekben azt láttuk, hogy az afrikai bencés miszszionáriusok kénytelenek voltak elhagyni a közös életet. Ha sokan voltak is (mint Eshoweban 70-en) olyan nagy területen, cellákba, missziós állomásokra annyira szétkülönítve dolgoztak, hogy nem találtak módot a kolostori élet kialakítására. Ezzel szemben a következőkben mégis látunk néhány példát arra, hogy a sajátos bencés életformát miként lehet összeegyeztetni a missziós hivatással. Az úgy történt, hogy a Szentszék egy-egy missziós területet (apostoli prefektúrát vagy vikáriátust) s annak központját nullius-apátsággá nyilvánított. Annak következtében a püspöki joghatósággal rendelkező apát lett a hivők főpásztora, a szerzetesek pedig részint az apátságból pasztorálták őket, részint oly távolságban éltek, hogy időnként bekapcsolódhattak konventjük közös életébe. A st ottilieniek már 1887 óta dolgoztak a keletafrikai Tanganyikában, főleg Zanzibar és Daressalaam környékén. Később a délebbre fekvő Lindi lett központjuk, melynek apostoli prefektúráját 1927-ben nullius-apátsággá szervezték. 4 év múltán viszont ezt a területet is két részre osztották s az egyiknek a peramihói, a másiknak a ndandai nullius-apátság lett a vezetője. A délafrikai Transvaal északi részén 1906 óta működnek a belga bencések; apostoli prefektúrájuk központja a pietersburgi nullius-apátság. Ausztráliával — mint említettük — már 1818-ban kapcsolatba kerültek az angol bencések s ott alapvető munkát végeztek. Kezdetben a lakosság még igen gyér volt, mely bennszülöttekből és deportált ír—angol fegyencekből állott. 1836 óta azonban -827