Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

IX. Fejezet - Korunk — a XIX. és XX. század — bencés élete: succisa virescit

1892-ben lett főapátsággá, amikor már az általa alapított apát­ságok egész koszorúja övezte. Ezek között az első és leghatalmasabb, Collegeville 1856-ban létesült. A következő évben történt Newark és Atchison, aztán Shawnëe, majd Belmont alapítása. A csehek számára szerve­zett Szt Prokóp-konvent 1885-ben Chicagóban alakult meg s 1914-ben települt át Lislebe. 1886-ban Canon Cityben, majd a floridai St Leóban, St Bernardban, az illinoisi Peruban, 1892­ben ugyanott, a Clunynek nevezett telepen épült kolostor. Az ütóbbi konventje később — a kanadai katolikus németek hí­vására — éppúgy átköltözött Münsterbe, mint Devils Lake-é Richardtonba s Morristownba. Az Egyesült Államok keleti szé­lén a manchesteri, a nyugatin az olympiai konventet szervez,­ték. A clevelandi kolostort 1922-ben a lisleiek népesítették be, akik személyi vonatkozásban a II. világháború után elgyön­gült óhazai Braunaut is támogatták. Ezek az intézmények idők folyamán mind apátságokká lettek s több perjelség — pl. az 1948-ban alapított butieri — is ebben az irányban fejlődik. Bel­mont és Münster életében jelentős esemény volt, hogy a püs­pöki joghatóságtól független pasztorációs területet kapott, ami által nullius-apátság lett. Emellett egy másik, svájci bencés kongregáció is alakult az Egyesült Államokban. A vincennesi püspök kérésére Christen Ulrik és Conner Béda einsiedelni bencések 1854-ben azért ván­doroltak ki Amerikába, hogy főleg indián misszióval foglalkoz­zanak. ök alapították az Indiana-állambeli St Meinrad-kolos­tort, mely 1870-ben apátság, 1953-ban pedig főapátság lett. Az einsiedelniek példáját követték az eng elber giek, akik Frowin Konrád vezetésével 1873-ban Ű j-Engelberget alapították Con­ceptionban. Azután következett Üj-Subiaco, majd a Csendes­óceán partján Mount Angel szervezése, mely utóbbi a közelben Új-Westminstert létesítette. A gesseni konventet 1902-ben he­lyezték át St Benedictbe. Ezen apátságok sorában a legújabb alapítások Corpus Christi, az illinoisi Marmion, Benet Lake, a dakotai Blue Cloud és Elkhorn voltak. Ám a fejlődés ott is to­vább tart s vannak már perjelségek, melyek hamarosan apátsá­gokká erősödnek. A föntebbiekben azt láttuk, hogy az északamerikai bencésség két főforrásból fakadt — a bajorból és a svájciból. Ezen a két csoporton kívül voltak azonban olyan kolostorok is, melyeket más apátságok alapítottak. így az angol Fort Augustus 1924­ben a washingtoni, majd a portsmouthi, a német St Ottilien az Ugyancsak az Atlanti-óceán partján fekvő newtonig a francia -825

Next

/
Oldalképek
Tartalom