Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

hagyta, a tihanyiba pedig önkényesen méltatlan egyént ültetett Lécs Ágoston személyében. Az ellentétek ugyan már 1735-ben napvilágra kerültek, amikor a konvent az esztergomi érsekhez fordult panaszaival s 1745-ben újra jelentkeztek. Sajghó ugyanis egy böjti rendelkezéssel kapcsolatban kiközösítéssel sújtotta Kuti Dénes teológiai tanárt, mire a konvent a bécsi nuncius előtt bepanaszolta a főapátot. Az ügy a királynő elé került, aki annak elintézésére gr. Zichy Ferenc győri püspök elnöklete alatt egy bizottságot küldött ki. A bizottság 1746-ban nagyobb részt megállapította a panaszok jogos voltát, Kuti kiközösítését semmisnek nyilvánította s mindkét fél számára utasításokat, statútumokat adott. Ezeket azonban a főapát magára nézve sérelmesnek tartotta s nem közölte konventjével, minek kövekezében nem is jött létre a béke. 1747 áprilisában a főapát erőszakkal, urasági hajdúk igénybevételével akart rendet teremteni, a szentmártoniak viszont a konvent védelmére keltek és szembeszálltak a hajdúkkal. Mária Terézia ezek után már szigorúan lépett föl. A konvent megbízásából jelentéstételre érkező Janko vi cs Mártont és Vajda Sámuelt napokon át a bécsi érsekség tömlöcében fogva tartották, a konvent tagjaira és a harcban résztvett jobbágyokra pedig büntetést szabtak. Bár Sajghó egyénisége lényegében a következő két évtized alatt sem változott, jóindulata jelének tekinthetjük, hogy 1753ban Jankovics Mártont főmonostori alperjelnek, 1760-ban Vajda Sámuelt tihanyi apátnak nevezte ki. Hogy ezek az összetűzések a másik oldalról sem alantos érdekek miatt, hanem elvi ellentétek folytán alakultak ki, abból is látható, hogy Vajda apátságáról is kész volt lemondani oly valaki javára, akit magánál érdemesebbnek és alkalmasabbnak tartott arra. Hasonlóképpen mutatja aszketikus lelkületét, hogy 40 éven át tartózkodott a hús és a bor élvezetétől. Hogy az önmegtagadó mentalitás otthonos volt Pannonhalmán, következtethető Sajnovics Piacid (1689—1735) újoncmester f öl jegyzéséből, mely szerint novíciusai minden pénteken, nagyböjtben pedig hetenként 3 napon viselték vezeklő övüket. Egy későbbi novíciusmester és alperjel (1768—82), Szalay Pál Szűz Mária rabszolgájának tekintette magát és egyes napokon 300 ütéssel ostorozta magát, máskor naponként 100-szor csókolta meg a földet vagy hajtott térdet. Mikor azonban Dezső Bernát fiatal teológiai professzor a bécsi nunciatúra útján a szentszékkel reformáltatni akarta szerzetét, Sajghó főapát ítélete folytán katedráját veszítette és börtönbe került. -806