Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VIII. Fejezet - A bencés szerzetesség megerősödése a barokk, összeroppanása a fölvilágosodás korában

hivatása, hogy a népek és századok számára érzékeltesse az Egyház nagyságát. A barokk templomok típusát egyébként a jezsuiták római Gesu-templomával teremtették meg. Ebben hiányoztak már a régi stílusok oszlopsorokkal képzett mellékhajói; az egységes és világos térségből mindenki akadálytalanul láthatta az oltárt, a szentmise cselekményeit s mindenki zavartalanul hallhatta a prédikációt. Ez és a többi barokk templom szinte sugározta a megifjodott Egyház életörömét; az aranydíszítésű márvány oltárok és márványfalak a mennyország fényét és ragyogását törekedtek érzékeltetni. S ha az anyagi eszközök nem engedték a valódi márvány és arany alkalmazását, akkor sem jöttek zavarba, hanem festéssel igyekeztek pótolni azok színhatását. A vallásos fantázia tág teret nyert a hatalmas mennyezetek és kupolák képein is, melyek gyakran a szentek, a vértanúk, a hősök megdicsőülését ábrázolták, akiket már a megnyílt egekben, angyalok társaságában láthattak a hivők. A kor vallásos jellegű szobrászatán és festészetén érezhető volt a múlt, a reneszánsz hagyományaitól való elhajlás. A trienti zsinat kívánságára eltűntek az érzékies vonások, az akt ábrázolások s a művészek hivatásuknak tartották, hogy alkotásaikkal a hit, a transzcendencia világába emeljék föl a szemlélőket. A szobrászat jellegzetességeit a kor legkiválóbb mesterének, Bernininek (fi680) az alkotásain figyelhetjük meg. Dávidján a roppant lendület tűnik föl, Szt Longinusán a magával ragadó pátosz uralkodik, Szt Terézia extázisán a mozgalmasság mellett az érzések kontrasztja lep meg bennünket. Bernini s általában a barokk szobrászat tudatosan törekedett a belső élmények erőteljes, világos kifejezésére. A barokk festészet sok tekintetben fölkarolta ugyan a reneszánsz hagyományait, de módosult világnézetét is határozottan képviselte. Témakörét annyiban bővítette, hogy Szűz Máriát már nem csupán a gyermekét tartó anyaként, mint Madonnát ábrázolta, hanem — főleg a spanyol Murillo — a Szeplőtelen Fogantatást is sokszor megfestette. A szentek között a vallásukért küzdő hitvallók, az azért szenvedő és meghaló vértanúk jutottak előtérbe. Előadásmódjukat a korábbi nyugodt hanggal és kimért stilizálással szemben az olasz Caravaggio óta (|1610) a vallásos lelkesedés, a pátosz és a realizmus jellemezte. A szentek már nem az emberi test szépségét szemléltették, hanem a megregulázott test fölött diadalmaskodó lélek uralmát hirdették. Igaz, a mélyen vallásos spanyolokkal szemben a németal-704