Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

tok álltak a főmonostor élén (Csanády János 1548—1556), Martonfalvay László 1556—62), de mind a maguk, mind a konventjük ellátására már csak a bakonybéli apátság jövedelmeit használhatták föl. A pannonhalmi monostor birtokai mind a honvédelmet szolgálták. Ez a magában véve is végzetes baj csak súlyosbodott azzal, hogy Martonfalvay halála után újra kezdődött a kommendátoruralom Thorday Péter esztergomi, majd Fejérkövy István győri kanonok személyében. Az utóbbi kormányzása alatt történt, hogy 1575-ben a templom tetőzete és a lakóházak jórésze leégett. S ezeket, a várőrség gondatlansága miatt szenvedett károkat még alig hozták helyre, amikor 1585-ben a Szentmártont hatalmában tartó török ismét fölgyújtotta Pannonhalmát. Ily körülmények közt a kommendátorral is elégedetlen néhány tagú pannonhalmi konvent sem tudta folytatni életét — elhagyta ősi szentélyét és elszéledt, illetőleg külföldi kolostorokban keresett menedéket. A főmonostor egyházi fölszerelése és könyvtára valójában megsemmisült. A konvent egyes megbízható emberei igyekeztek menteni a menthetőt. A kőszegi Horváth Gáspár nem egy könyvet vitt magával Kőszegre — ahol később könyvkötésre használták azok pergament lapjait. De azok az értékes könyvek és templomi kincsek is elvesztek, melyeket Fejérkövy kormányzó előbb Veszprémbe, majd Nyitrára szállíttatott. Halála (1596) után Rudolf király ugyan úgy intézkedett, hogy ezeket az ingóságokat Pozsonyban kell őrizni, míg a szerzetesi életet újjá lehet szervezni Pannonhalmán, mégis azok közül is csupán néhány könyv került vissza a főmonostorba. A még rendelkezésre álló birtokokat továbbra is világi pap kormányzók kapták és élvezték. Amikor 1585-ben a pannonhalmi bencések is kénytelenek voltak elhagyni otthonukat s a korban, tekintélyben és áldásos működésben egyaránt első magyar apátság is megszűnt, akkor a nagy magyar bencés történet is bezárult, fáklyája lángja ellobbant . . . A százon fölül levő egykori apátságok közül nem egynek még a neve is elenyészett. Sok helyen csupán a földbe süllyedt vagy abból fölmeredő romok beszélnek a régmúlt dicsőségről s az utána következett gyászos pusztulásról. A később új életre kelt néhány — a pannonhalmi, bakonybéli, tihanyi, dömölki és zalavári — apátságon kívül a többi csak névleges életet folytat: mint „címzetes apátság" egyes világi papok díszének és rangjának emelésére szolgál. -698