Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

Előszó

Munkamódszerünkkel kapcsolatban azt kívánjuk megjegyezni, hogy míg az I. kötet viszonylag csekélyebb forrásanyagát jórészt közvetlenül is áttekintettük, addig a II. kötetben erre már kevésbé adódott mód. Itt még a forrásokat földolgozó óriási, ' szinte áttekinthetetlen irodalomnak is csak egy hányadát használtuk közvetlenül. Hiányaink pótlására a legtöbbet Ph. Schmitz hétkötetes, modern irodalmi apparátussal gazdagon fölszerelt, francia nyelvű egyetemes rendtörténetéből merítettünk; de ugyancsak bőségesen hasznosítottuk D. Knowles angol, G. Penco olasz, H. Tausch osztrák s I. Ostojič horvát-dalmát bencés történetét is. Magyar vonatkozásban a bencés adatok túlnyomó részét az Erdélyi L. és Sörös P. által írt, illetőleg szerkesztett pannonhalmi rendtörténet 14 kötetéből vettük. Bár ezek mellett sok más munkát is tanulmányoztunk, mégis azt kell mondanunk, hogy összefoglalásunk nem annyira anyagában, mint inkább fölépítésében, szerkezetében, szemléletmódjában jelent új, egyéni alkotást. A szerkezet tekintetében tudatosan törekedtünk arra, hogy teljes és összefüggő képet nyújtsunk a bencés szerzetesség múltjáról. Az egyetemes rendtörténettel foglalkozók ugyanis — főleg nyelvünk ismeretlen volta miatt — alig vettek tudomást az ezeréves színes és értékes magyar bencés életről, a magyar rendtörténet írói viszont a külföldi fejlődés és kapcsolatok kellő figyelemmel kísérése tekintetében maradtak adósok. A munkamódszerrel természetszerű kapcsolatban áll a történetíró föladatáról és magatartásáról vallott fölfogásunk. A históriát régóta „magistra vitae"-nek tartották és sokan mintegy pedagógust láttak benne. Azt várták tőle, hogy a múltból vett tanulságok nyújtásával a jelen problémáit a jövő számára igyekezzék megoldani. Mi úgy véljük, hogy ha a tudomány elsőrendű célja az igazság kutatása és ismertetése, akkor a történettudomány arra van hivatva, hogy az emberi társadalomnak vagy annak egy részének, egy megnyilatkozásának múltját, kifejlődését szakszerű eszközökkel és módszerekkel kutassa és ismertesse s ezáltal a „veritas historica"-t, a történeti igazságot mennyiségileg gyarapítsa, minőségileg fejlessze. Ezt a fölfogást több, mint másfélezer évvel ezelőtt fogalmazta meg Szt Ágoston abban a formában, melyben munkánk mottójául választottuk: „Más dolog elbeszélni a tényeket, más dolog tanítani a teendőket; a történelem hűen és hasznosan beszéli el a történteket." A történeti hűség és a hasznosság a történettudomány terén abban a mozzanatban kapcsolódik, hogy a historikus hűség a történeti valóság megismerésére és megismerte10