Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

ris kolostoráig, de közvetlen kapcsolata volt a római, sőt a keleti, a görög kul túrterülettel is. A mélyen vallásos, keményen aszketikus és finoman művelt ír szellem legjellegzetesebb képviselőjét az ifjabb Szt Kolumbánban szemlélhetjük, aki életrajza szerint az egyházi tudományokon kívül a szabad művészetekben és a grammatikusok tanításaiban egyaránt otthonos volt. Irodalmi műveltségét klaszszikus stílusú leveleiben és kedvesen csilingelő költeményeiben szemlélhetjük. Egyik vallásos lelkületű költeményében formailag a görög írónő, Sappho tanítványának vallotta magát: „Nomine Saffo — Versibus istis — Dulce solebat — Edere carmen ... — Sic tibi Christus — Dulcia vitae — Gaudia reddat." (Ilyen formában szokta írni édes verseit Sappho ... így adja meg néked az élet édes örömeit Krisztus.) Azt tartotta, hogy a szerzetes gazdagsága az isteni törvény dogmáiban, a szentatyák életrajzaiban legyen s mindabban, amit követésre méltó mesterek és okos költők megírtak. Ez az ír szerzetesség a 630-as évektől kezdve hatott az angol-szász szellemiségre, amikor a northumbriai kereszténység tőle kapte papjait és püspökeit. Beda Venerabilistől tudjuk, hogy az ír szerzetesek minő lelkesedéssel tanították az angol ifjúságot és szívesen foglalkoztak vele, amikor az otthonukban fölkereste őket. Az angol-szász műveltség és tudományosság másik forrása viszont Itáliába vezethető vissza. Vitalianus pápa ugyanis onnét küldte Angliába 669-ben a görög-szír származású és athéni iskolázottsági1 Theodor szerzetest és az afrikai születésű s bizánci műveltségű Adorján apátot. Béda jegyezte föl, hogy nagyon járatosak voltak nemcsak az egyházi, hanem a világi tudományokban is, s a latin mellett görög műveltséggel is rendelkeztek. Theodor szinte állandóan magánál tartotta Homéroszát. Canterburyben Theodor az érsekség, Adorján pedig a Szt Péter és Pál, illetőleg Szt Ágoston apátság élére került s csakhamar új életet öntöttek az angol egyház és a canterburyi iskola életébe. Az ő működésükkel kezdődött az angol kultúrának az az aranykora, mely Béda haláláig, illetőleg Alkuin távozásáig, azaz a VIII. század végéig tartott. Főpapi méltóságuk nem gátolta őket abban, hogy iskolájuk tanítói legyenek; Béda szavai szerint „az üdvösséges tudomány folyóival naponként öntözték tanítványaik szellemét". Művelődési eszményük ugyan egyházias jellegű volt, de nem korlátozódott a papi működéshez föltétlenül szükséges színvonalra. A szentírás értelmezése mellett tanítottak asztronómiát, számtant és verstant. Még Béda korában is éltek <58