Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

akkor, amikor egyes monostoros családok, illetve nemzetségek kihaltak vagy törvényes ítélettel vagyonukat vesztették. Ilyen esetekben monostoraik kegyurasága éppúgy a királyra „háramlott", mint ahogyan egyéb birtokaik is a kincstárra szálltak. De nem egyszer megtörtént az is, hogy egyes kegyurak monostoraikat — azok nagyobb biztonsága, védelme érdekében — átadták a királynak. Ezen tényleges változás következtében az ilyen monostorok mégsem jutottak a „királyi apátságok" rangjára, azok jogi kiváltságait nem élvezték — sőt a királyok gyakran tovább is adományozták azokat érdemes híveiknek, akárcsak egyéb, a királyi kincstárra háramlott birtokokat. A kegyuraság különböző jogokat és kötelességeket foglalt magába, melyek a kegyurakra, illetőleg a monostorokra vonatkoztak. A szerzetesek imádkoztak a kegyúri család élő és elhalt tagjaiért, látogatásaikat tisztelettel és a tőlük telhető legnagyobb vendégszeretettel fogadták. A templomban fönntartott helyük volt s halottaikat is oda temették. A monostor tehát nemcsak a szerzetesek otthona, hanem az alapító családok és nemzetségek szenthelye, kultikus középpontja is volt. A királyok — s természetesen a többi kegyurak is — gyakran időztek monostoraikban, az ünnepeket sokszor ott tartották, ami által közvetlen, szívélyes viszony alakult ki közöttük. így hívta Szt László az ország egyházi és világi vezetőit a „Szent Hegy"-re, Pannonhalmára, hogy ott az ország számára törvényeket hozzanak. Utóda, Kálmán 1096-ban ott fogadta Bouillon Gottfridot s az I. keresztes had vezérkarát. A főmonostor második bazilikája fölszentelésén II. Béla, a harmadikon II. Endre is jelen volt feleségével s az ország vezetőivel, mint ahogyan az „a kegyuraság címén kötelessége is volt". Ugyanezzel a dedicatióval kapcsolatos oklevelében 1225-ben azt is megíratta a király, hogy az apátság „bennünket, hitvesünket, mágnásainkat és egyéb előkelőinket rendkívül megtisztelve látott vendégül." Monostoraink azonban nemcsak ilyen ünnepélyes alkalmakkor mutatták meg hálájukat és ragaszkodásukat alapítóik s azok utódai iránt, hanem akkor is, amikor azokat csapások érték vagy nehéz körülmények közé kerültek. Vilmos szekszárdi apát azért sietett 1074-ben a Salamon király által szorongatott Géza herceg segítségére, „mert az az alapítójuk fia volt". Az Álmos herceg által épített Szentjobb és Dömös bencései annyira kimutatták alapítójuk iránt érzett ragaszkodásukat, hogy Kálmán király emiatt az előbbi apátságot megszüntette, az utóbbit pedig kanonoki prépostsággá alakította át. Álmos unokája, II. Géza azonban később újjászervezte Szentjobbot. Hasonló lelkületre 434-