Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

gítőnek, nem egyszer bőségesnek mondhatjuk, noha bizonyára nem egy olyan apátság volt, mint a szkalkai, mely a XIII. század elején a megélhetés nehézségeivel küzdött. Az étkezés, a „mensa fratrum" a korviszonyoknak megfelelő és változatos volt, nagyobb önmegtagadást nem jelentett. Pannonhalma, Bakonybél, Tihany, Kapornak stb. oklevelei gyakran említik, hogy az apátság népei mennyi búza- és rozslisztet, kenyeret és kalácsot, vajat, mézet és tojást szállítottak a monostorba. Természetszerűleg minden apátságnak megvolt a gyümölcsös és zöldséges kertje is. Pannonhalmának helyben is, de —• a Szt Lászlónkori összeírás szerint — Deákiban is volt kitűnő gyümölcsöse, „pomarium valde optimum"-a. Az alapítók különös gondot fordítottak arra, hogy monostoruk számára megfelelő halastavat, vagy halászó helyet s a hozzá szükséges halászokat biztosítsák. Az akkori böjti fegyelem szerint ugyanis szerdán, pénteken és szombaton, azonkívül kántorböjtökön, adventben és a hetvenedvasárnaptól számított nagyböjtben rendszeresen böjtöltek, azaz napjában csak egyszer étkeztek s akkor is csak a halak húsát használták. Ezért a dömösi monostor halászai a hét jelzett három és a nagyböjt minden napjára 30—30 meghatározott nagyságú halat voltak kötelesek szállítani. Egyébként azonban már nemcsak a szárnyasok, hanem közben a négylábúak (tinók, borjúk, juhok, disznók) húsa is került asztalukra. Italként bort, árpa- és mézsert (márcot) is kaptak. Ruházat tekintetében szintén nemegyszer eltértek a Regula előírásaitól, illetőleg alkalmazták annak a különböző viszonyokra vonatkozó utasítását. Eszerint „ruházatot a testvérek lakóhelyüknek és az éghajlatnak megfelelően kapjanak . . . Ennek megítélése tehát az apátra tartozik". A magyar bencések téli szövetvagy posztóruhájukat gyakran prémmel bélelték. A pannonhalmiak erre a célra 1152-ben szürke nyest-, vagy menyétprémeket kaptak ajándékba. Kálmán király azonban tiltotta a díszes és a világiakéhoz hasonló szabású, hasított ruhák viselését, amit sokszor bizonyára a lovaglás tett indokolttá. Vilmos szekszárdi apátról följegyezték, hogy 1074-ben civil ruhát öltve lóháton sietett a veszedelemben forgó Géza herceg táborába. Liturgiánk nyugati közvetítői; szertartáskönyveink franciás színezete A magyar bencések erkölcsi életének ismertetése után a következőkben azok tevékenységét fogjuk jellemezni. Ennek a tevékenységnek — az előző és a következő koréval szemben — 322-