Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

Tihany és Visegrád francia, ill. orosz vonatkozása; Szekszárd, Kolozsmonostor, Garamszentbenedek; Szt László franciás apátsága és montecassinói terve Valószínű, hogy miként egykor Anasztáz pannonhalmi apát Szt Márton püspök oltalmába ajánlotta Szt Istvánt, úgy a válságos német háborúk alatt György és Leduin francia származású püspökök Szt Ányosra, a székvárosát, Orléanst Attilával szemben megvédelmező püspökre, a frank és a francia királyok patrónusára hívták föl Endre figyelmét. A tény mindenesetre az, hogy 1055-ben Tihanyban apátságot alapított s azt a nálunk egyébként ismeretlen Szt Ányos tiszteletére szenteltette. A le nem győzött király -— invictus rex — azonban nemcsak háláját kívánta kifejezni, hanem a maga és családja testi és lelki, földi és örökkévaló boldogulását is szolgálni akarta ezzel „a saját, felesége, fiai és leányai, élő és elhalt rokonai üdvére" végzett alapítással. Azt akarta, hogy a szerzetesek imádsága támogassa a család tagjainak törekvéseit s az kísérje őket a másvilágra is. Tényleg a tihanyi apátság temploma szolgált aztán Endre és fia, Dávid temetkezési helyéül is. Ugyanő alapította a visegrádi Szt András-kolostort, ahova bizonyára felesége, az orosz Anasztázia kedvéért keleti, bazilita szerzeteseket telepített. Béla király — Endre öccse és utóda — hasonló célból alapította a szekszárdi és a kolozsmonostori apátságot s rövid uralkodása (1060—1063) után őt is saját monostorában temették el Szekszárdon. Fiai közül Géza király (1074—1077) az erdős-hegyes és lakatlan Garamparton épített apátságot Szt Benedek tiszteletére, „a maga, fiai, testvérei és szülei üdvére", melyet aztán Garamszentbenedeknek neveztek. A templom fölszentelését 1075-ben Nehemias esztergomi érsek végezte a király és testvére, László herceg, a főpapok és főurak jelenlétében. Az egyházi és a szerzetesi élet kibontakozása Szt László és utóda, Könyves Kálmán uralkodása alatt (1077—1095—1116) vett nagy lendületet. A Szt István halála után szinte állandósult sok belső harc és háború után az ő uralkodásuk hozta meg a nyugodt fejlődés és megerősödés lehetőségét, melynek eredménye III. Béla (1172—96) magyar nagyhatalma lett. A két király oly tekintélyes központi hatalmat teremtett, hogy nemcsak az állam békéjét és biztonságát érte el, hanem az ország területét Horvát- és Szlavonország s Dalmácia elfoglalásával gyarapította is. A társadalom rendjének biztosítása céljából ismételten maguk köré gyűjtötték az ország egyházi és világi vezetőit s törvényeket alkottak. Bár ezen törvények nagy része is 308-