Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

IV. Fejezet • A bencés rend

reteit is tőlük szerezte. Ám ennek a környezetnek a lelkülete még alig emelkedett az átlagosan fölül s István nemes lelke sokáig nélkülözhette azt a vezetőt, alá a maga szépségében mutatta volna neki a keresztény élet eszményeit s élete példájával buzdította volna azok követésére. Ha tehát valaki számára nagy örömöt jelentett a szent püspök jövetele, az mindenekelőtt István trónörökös volt. De alig lehetett kisebb Adalbert öröme is, amikor a magyar trón várományosában az övével oly rokon, Isten országa terjesztéséért oly őszintén hevülő lelket talált. Bár a két kiváló lélek társalgását nem jegyezték föl az életrajzírók, annak természetéről mégis hű benyomást nyerhetünk, ha elolvassuk azokat a részleteket, melyek Adalbert és az ifjú III. Ottó beszélgetéseiről szólnak. A társalgás menetét természetesen az impulzív lelkületű püspök irányította. Már a 996-ban történt első találkozás annyira lenyűgözte a fiatal császárt, hogy az később is folytatta látogatásait a Szt Elek és Bonifác-kolostorban s Rómából hazatérőben, Mainzban is hosszabb időt töltött társaságában. Az örök dolgokról folytatott beszélgetéseik sokszor belenyúltak a késő éjszakába. A múlandó dicsőséget és földi érdekeket nemcsak Adalbert vetette meg, hanem ugyanarra buzdította Ottót is. Lelkére kötötte, hogy el ne bízza magát császári méltósága miatt, hisz őreá is vár a halandó emberek közös végzete. Inkább gondoskodjék örök üdvösségéről, félje az Istent, az igazságos Bírót, viselje gondját a szegényeknek, árváknak és özvegyeknek. A transcendens világnézet ezen sarkalatos tételein kívül a még megtérítésre váró magyarok jövendő uralkodójának figyelmét bizonyára fölhívta az igaz hittel és az Egyházzal kapcsolatos kötelességeire is. Művét azzal fejezte be a püspök, hogy a bérmálás szentségével megerősítette és a keresztény hit bajnokává avatta István trónörököst. Hogy a két szent mily kölcsönös nagyrabecsüléssel és tisztelettel vált el egymástól, azt a későbbi évek eseményei bizonyítják. Adalbertnak szinte összes tanítványai Géza, illetőleg István országába költöztek — István pedig fővárosa templomát, a magyar kereszténység középpontját, az esztergomi bazilikát Szt Adalbert tiszteletére szenteltette. Szt Adalbert lelkében azonban a missziós tudatnál egyelőre még erősebb volt a" kolostori élet után való vágy. Ezért a magyar udvarból Szt Elek és Bonifác-apátság felé folytatta útját. De ez a második római tartózkodása még rövidebb idejű volt. Amikor a csehek 996-ban ismét visszatérését sürgették, akkor már győzött lelkében a missziós lelkület, mely bizonyára kapcsolatos volt a vértanúság vágyával. Azért engedélyt kért és ka265-