Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

ének- és zenekultúrának is. Tutilo a húros hangszereken való játszást is tanította, Notker Balbulus pedig „De mensura fistularum" címen írt zeneelméleti munkát. Egyéni neumajelzésüket, notációjukat századokon át majdnem a fél Európa használta. St Gallenen kívül azonban más kolostorok lakói is foglalkoztak a zene- és énektanítás problémáival. Az előző fejezetben említettük már az auxerrei Heiric és tanítványa, Rémig nevét, akik a IX. század második felében fejtették ki ezirányú működésüket. Heiric másik tanítványa, st amandi Huebald nemcsak neves költő, hanem kitűnő muzsikus is volt. A Harmonica Institutio című munkájában a hangok, hangközök, hangnemek s a dallamjelzés problémáit vizsgálta és ismertette. Cluny alapító apátja, Szt Odó ifjúkorában hallgatta Rémig zeneelméleti előadásait Párizsban s azok nyomán dolgozta ki a „Dialógus de musica" című tanulmányát. Ugyancsak sokat foglalkozott zenei kérdésekkel a XI. század első felében Reichenau apátja, Berno, majd szerzetese, a korszak legkiválóbb muzsikusa, Hermannus Contractus. Az előbbi Regino prümi apát zenei kultúráját fejlesztette Nés származtatta tovább, az utóbbi pedig „De monochordo" munkájában rendszeres fölépítését és összefoglalását adta a gregorián ének elméletének. Az énektanítás és a hangjegyírás legkimagaslóbb alakja Hermannus kortársa, az arezzói Guido volt (t cc. 1050), aki „Micrologus de disciplina artis musicae" címen írta meg korszakalkotó művét. Az ő koráig a zene- és énektanítás eléggé körülményes, nehézkes művelet volt. A kívánt hangokat a húros monochordon vagy a hordozható és kezdetleges orgonán állították elő és mutatták be az énekiskolák mesterei. A tovább fejlesztett orgonát csak a XIII. század eleje óta kezdték istentiszteleti, templomi célokra használni. Mivel az énekszövegek fölött alkalmazott neumák a hangmagasságot és annak változásait, a dallamot igen tökéletlenül jelezték, az énektanítás csak jó zenei hallás és emlékezet s hosszas gyakorlás révén lehetett eredményes. Mások előmunkálataira támaszkodva Guido a szövegsorok fölé készített vonalrendszer kulcsai segítségével rögzítette a hangok helyét — jelezte a hangmagasságot, annak modulációját, intervallumait, vagyis az ének dallamát. Ily módon elérte, hogy kellő zenei érzékkel ,és műveltséggel rendelkező egyének azonnal, minden nehézség nélkül le tudták olvasni és elő tudták adni a jelzett dallamokat. Guido nagy érdeme tehát abban áll, hogy az ő módszerével rögzíteni és írásba foglalni lehetett az addig in226-