Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

kább csak a szájhagyomány által fönntartott ősi gregorián dallamokat s ezáltal könnyen és biztosan tovább tudták származtatni azokat a következő nemzedékek és századok számára. Mindezek ellenére egyes helyeken még sokáig megmaradtak a hagyományos neuma jelzés mellett — St Gallen még századok múltán is saját régi neumáit használta. A gregorián zene- és énekkultúra a XI. század folyamán így érte el fejlődése csúcspontját. A nyugati egyház viszonylag egyszerű, komoly és monumentális templomait az annyira rokon stílusú, egyszólamú, ünnepélyes gregorián dallamok töltötték be, adták meg azok jellegzetes „román" hangulatát. Ám az élet folytonos mozgás, változás, fejlődés. A limogesi St Martial-apátság bencései, kiknek lelkében századokon át anynyi gyönyörű sequentia, tropus, misztérium-dráma született meg, s akik a zene és ének mesterei voltak, a gregorián dallamát a XII. század elején már kezdték egyhangúnak, monotonnak, túlságosan egyszerűnek érezni, s megindították a fejlődést a többszólamúság, a hangulatosabb polifónia irányában, minek következtében ezen a téren is új korszak kezdett kialakulni. . . A pasztorációs és missziós munka; a konfraternitások egyesítő ereje Korunk szerzetességének tevékenységét vizsgálva általában úgy találjuk, hogy az a kolostor falain belül — templomban, iskolában, könyvtárban, műhelyben és műteremben — folyt le, mégis találkozunk külső, pl. lelkipásztori tevékenységgel is. Bár a clunyiek a pasztorációt nem tartották összeegyeztethetőnek a kolostori élettel s a világi papok is munkakörükbe való illetéktelen beavatkozásnak tartották azt, a cavai kongregáció — igaz, inkább közvetve, mint közvetlenül — mégis nagyarányú és áldásos működést fejtett ki ezen a téren. De más kolostorokban is, főleg zarándokhelyeken, jiyomát találjuk annak, hogy szerzetesek prédikáltak és gyóntattak s néha még plebánosi funkciókat is végeztek, azaz kereszteltek, temettek s utolsó kenetet is szolgáltattak ki. Az általános eljárás azonban az volt, hogy az apátság templomaiban a kolostorok világi papjai, káplánjai végezték az apátsági népek lelki gondozását. A szerzetesek enemű munkássága körül kialakult elvi vitában deutzi Rupert Altercatio monachi et clerici c. művével azt az álláspontot képviselte, hogy a pappászenteléssel a szerzetes is jogot és küldetést kap az apostolkodásra. Az apostolkodásnak másik tere — melyből nemes hagyomá227-