Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

munkával foglalkoztak. Ezen általános szabály alól azonban sok kivétel volt. Nagy Károly unokatestvére, Adalhard és Wala apátok „conversus" létük ellenére is koruk legműveltebb férfiai közé tartoztak, mások pedig mint papok léptek be a monostorba s lettek ,,monachus conversus"-ok. Nekik az egyéves noviciátus alatt kellett bebizonyitaniok hivatottságukat s annak alapján tehettek fogadalmat a szerzetesi életre, ami által a konvent tagjaivá váltak. A szerzetessé levésnek ezt a kettős útját-módját az Egyház is elfogadta és szentesítette, amikor pl. a toledói zsinat 633-ban kijelentette, hogy valaki szerzetessé vagy atyja jámbor fölajánlása vagy saját elhatározása, fogadalma által lesz: „monachum aut paterna devotio aut propria professio facit". Ám ezt az álláspontot az egyén jogait mind erősebben hangsúlyozó új, IX. századi gondolkodás ellenmondás nélkül már nem tette magáévá. Bizonyára nemcsak a farfai Penulfus és a grófi származású, hányatott életű fuldai Gottschalk vonta kétségbe a szülőknek gyermekeik jövője fölött rendelkező jogát, hanem mások is. Ezért érezte szükségét Hrabanus Maurus annak, hogy ,,De oblatione puerorum" címen a hagyományos fölfogás védelmében megírja munkáját. A VIII.—IX. század bencéseinek is első föladata az istentisztelet, az „opus Dei" méltó végzése volt. A szerzetesi életnek ez a célkitűzése a helyi és a korviszonyok változása közepette is állandó jellegű s ez mutatja annak természetfölötti, transcendens értelmét. A zsolozsmát a Regula előírásai szerint végezték, ami megfelelt lényegében a római gyakorlatnak is. Ám akkor már nem elégedtek meg azzal, hogy a zsoltárokat közösen recitálják, illetőleg énekeljék, hanem egyénileg is imádkozták azokat. Említettük, hogy Alkuin a különböző egyének különböző lelki állapotának és igényeinek megfelelően különböző csoportokat alakított belőlük. A zsoltározás lelki értékeinek lehető tökéletes kiaknázása végett készítették Itáliában a „De usu psalmorum" című művet. A zsoltárokon kívül természetesen más imák is voltak gyakorlatban. Alkuin a „Libelli precum"-ában olyan imádságokat gyűjtött, illetőleg állított össze — pl. a szülőkért, apátért, a szerzetesi családért, a bűnbánat fölkeltésére, szentáldozásra —, melyek a szerzetesek magánáhitatát szolgálták. A korveyi Szt Ansgárról följegyezték, hogy a zsolozsma után mondandó röpimákat szerkesztett. Milyen meghatók és mennyire őszinte emberi megnyilatkozások Szt Bonifác leveleinek azok a részei, melyek108